A grünwaldi síkon állította meg II. Ulászló lengyel király a Német Lovagrend terjeszkedését

A csata 19. századi ábrázolása

A Palesztinában alapított Német vagy Teuton Lovagrend hosszú utat járt be, amíg eljutott a Baltikumra. Az eredetileg betegápolásra szakosodott egyházi–katonai rend a keresztes háborúk kudarcainak következtében a 13. század elején kiszorult a Közel-Keletről. 1211–1225 között a Magyar Királyság területén, Dél-Erdélyben kaptak letelepedési engedélyt II. András királytól.

A lovagok azonban túlontúl önállónak bizonyultak, így a magyar király egyre bizalmatlanabb lett velük szemben. 1224-ben aztán robbant a bomba: a rend hűbéresküt fogadott a Szentszéknek, így akart teljesen függetlenné válni a magyar koronától. II. András rögvest akcióba lépett és kiverte a teutonokat az országból, akik egy ideig Moldvában húzták meg magukat.

A rend nagymestere, Salzai Hermann nem esett kétségbe, a lovagok több évtizedes fegyveres tapasztalataira ugyanis máshol is igényt tartottak. Konrád lengyel fejedelem nemsokára felvette a kapcsolatot a nagymesterrel és megegyeztek abban, hogy a Német Lovagrend a Baltikumban élő pogány poroszok féken tartása fejében megkapja Kulm területét. Hermann azonban nem elégedett meg ennyivel, friss baltikumi hódításait is meg akarta tartani és biztosítani akarta állama önállóságát.

A zseniális diplomata először közvetített a nem éppen felhőtlen viszonyban lévő Róma és a Német-római Birodalom között. Salzai Hermann sikeres mediátori szerepét II. Frigyes német-római császár egy kiváltságlevéllel jutalmazta. Az 1226-os rimini bullában Frigyes garantálta a Német Lovagrend jogát a meghódítandó porosz területekre és egyenrangúnak ismerte el a Német Lovagrendet a többi német fejedelemséggel és hercegséggel.

Konrád, akinek elege volt az állandó porosz betörésekből, 1228-ban rábólintott a bullára, 1234-ben pedig a pápa kinyilatkoztatta, hogy a Teuton Lovagrend egyedül Rómának tartozik engedelmességgel, így jogilag elhárult a minden akadály az államalapítás és a területszerzés elől. A diplomáciai előkészítés után a fegyvereken volt a sor, a Német Lovagrendnek a 13. század végére csaknem az egész Baltikumot sikerült ellenőrzése alá vonnia.

Miután a poroszokat kiütötték a nyeregből, az ugyancsak pogány litvánok ellen fordultak. Mivel a rend által birtokolt területeken a lakosság több mint fele lengyel, litván, porosz és más szláv, illetve balti eredetű népcsoportokhoz tartozott, a teutonok haderejének gerincét a Német-római Birodalomból érkező keresztesek alkották.

A térségben egyre nagyobb befolyást szerző Német Lovagrend a Baltikumban termelt búzából, amelyet a Hanza-szövetség kereskedői révén Skandináviában és Nyugat-Európában értékesített, hatalmas bevételre tett szert. A megerősödött állam a 14. század végére teljesen elzárta a Lengyel Királyságot és a Litván Fejedelemséget a balti-tengeri kijárattól, így a kereskedelmi bevételektől is.

A grünwaldi csatamező (Alfons Mucha festménye)

A rend expanzív politikája pedig tovább fokozta a feszültségeket a térségben. A helyzet német részről akkor vált kritikussá, amikor a Lengyel Királyság és a Litván Nagyfejedelemség Jagelló (Jogaila) litván nagyfejedelem, azaz II. Ulászló lengyel király jogara alatt 1386-ban egyesült. Az összecsapás a Baltikumért elkerülhetetlennek tűnt.

Az 1409-től 1411-ig tartó háború legjelentősebb ütközetére a ma Észak-Lengyelország területén fekvő grünwaldi síkon került sor 1410. július 15-én. A szemben álló seregek létszámára csak megközelítő számadatok vannak, mivel a korabeli források erősen túlozva milliós haderők összecsapásáról beszélnek.

A kutatások szerint a lengyel–litván sereg létszáma 30–50 ezer fő között, míg a Német Lovagrend által mozgósított sereg létszáma 20–30 ezer fő között mozoghatott. A lengyel–litván seregben nagyszámú cseh zsoldos, orosz, belarusz, tatár és vlach katona is szolgált. A küzdelemben kezdetben a lovagok voltak fölényben, mivel sikerült a csatát elindító litván lovasságot megfutamítaniuk.

A német lovagok ezután teljes erővel a II. Ulászló vezette lengyel hadat támadták a centrumban. A litván lovasság azonban újra összeállt és támadást indított. A rend nagymestere, Ulrich von Jungingen a csata ezen szakaszában életét vesztette. A német lovagok még órákig kitartottak, de a litván visszarendeződés miatt már nem tudták megbontani a lengyel–litván erők rendjét. A kutatások szerint a Német Lovagrend hadereje súlyos veszteségeket szenvedett, mintegy 8 ezer lovag elesett és körülbelül 14 ezren fogságba estek.

A vesztes csata nem söpörte el a lovagok államát, de megroppantotta annak haderejét és gazdaságát. A háborút lezáró jóvátétel és a fogságba esett lovagokért fizetett magas váltságdíjak miatt megrendült az állam gazdasága, amelyen nem segített az sem, hogy a 15. századtól a német területekről már nem érkeztek keresztesek, így költséges zsoldossereget kellett fenntartaniuk. Emiatt pedig emelni kellett az adókat, amelyek lázadásokat szítottak a rend területén elhelyezkedő kereskedővárosokban. A lovagok az 1430-as években két háborút is elvesztettek a lengyelekkel szemben, majd a tizenhárom éves háború folyamán (1454–66) a Teuton Lovagrend végleg megtört és a Lengyel Királyság uralma alá került.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

nyár
Múlt-kor magazin 2023

• Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában 
• A marokkói bazárok kincsei
• A királyi konyha és a maradékok sorsa
• A marokkói bazárok kincsei
• A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
• Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában 
• Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
• Vonzó ellenfelek - Az amazonok
  
• Negyven éve mutatták be az István, a királyt