Magnetométerrel keresik a rabszolga-kereskedők hajóját
2004. augusztus 10. 14:14
A modern technológiát, a helyi legendákat és a levéltári dokumentumokat is felhasználják a holland rabszolga-kereskedő hajó kutatói.
Korábban
Fehér rabszolgák Afrikában Egy amerikai történész szerint az észak-afrikai kalózok mintegy egymillió európait raboltak el és adtak el rabszolgának 1530 és 1780 között. A sorozatos rablóhadjáratok következtében Európa partmenti városai Szicíliától Cornwallig időnként teljesen elnéptelenedtek - olvasható a Guardianben. |
A Die Meermin rabszolgakereskedő-hajónak Jaco Boshoff, a fokvárosi Iziko-múzeumok tengeri régésze és csapata eredt a nyomába - adta hírül a johannesburgi Sunday Times. A hajó, miután összegyűjtött 140 rabszolgát Madagaszkár nyugati partjain, Fokföld felé fordul, ám útközben elsüllyedt. A Die Meermin tervrajzát az amszterdami Schepvart Museum bocsátotta a kutatók rendelkezésére.
A csoport ezen kívül egy magnetométert is használ majd a kutatás során. A föld mágneses mezejét mérű műszer rendellenességként jelzi a fémtárgyakat, pl. egy vas ágyút vagy horgonyt - így segítve a régészeket a roncs helyének azonosításában.
Boshoff három héttel ezelőtt már ellátogatott Struisbaai környékére, és a legidősebb helybéliek körében kérdezősködött - olyanokkal beszélgetett, akik még fel tudták idézni a szerencsétlenül járt hajó köré szőtt helyi legendákat.
A hajó története két kereskedővel kezdődött, akik azért keltek útra, hogy különlegességeket gyűjtsenek össze. Utazás közben megkérték szolgáikat, hogy tisztítsák meg a bennszülöttektől szerzett lándzsákat, ám a szolgák a feladatot továbbadták a rabszolgáknak. A rabszolgák kihasználták a lehetőséget, és megölték a legénység felét. Az életben hagyott matrózokat pedig arra kényszerítették, hogy fordítsák a hajót Madagaszkár felé.
A legénység azonban becsapta a rabszolgákat, és Fokföld felé kormányozták a hajót, amely végül a Struisbaa-területre ért. A partot ért rabszolgákat farmerek támadták meg. Eközben harcok törtek ki a hajón is, amely végül zátonyra futott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap