Hét híres gépeltérítés
2023. szeptember 26. 18:05 Kulcsár Ádám
A repülés évszázados története során többtucatnyi alkalommal fordult elő, hogy gépeket raboltak el, és nem az eredeti célállomáson szálltak le velük. Az okok különbözőek voltak: terrorizmus, disszidálási szándék, váltságdíj, államok közötti feszültségek vagy politikai mozgalmak megismertetése a világgal. Összeállításunkban hét híres „légi kalóztámadást” mutatunk be.
Korábban
Egy élte túl: a géprabló
A történelem első feljegyzett és nyomon követett kereskedelmi repülőgépet érintő eltérítésére 1948. július 16-án került sor. A mindössze két éve működő Cathay Pacific légitársaság Miss Macao nevű, PBY–5A Catalina típusú hidroplánja Makaóból Hongkongba tartott, amikor a felszállás után négy, fegyverekkel felszerelkezett kínai férfi megkísérelte átvenni az irányítást a repülőgép felett.
A tervük az volt, hogy a tehetős utasokat túszul ejtve jelentős váltságdíjat követelnek a hatóságoktól, valamint a családtagoktól. Fontos azonban megjegyezni, hogy a gép rendszeresen szállított aranyrudakat is, így sokak szerint azok megszerzése is a terroristák listáján szerepelt.
A kis utasszállítón nagy zűrzavar kerekedett, ugyanis a pilóta megtagadta az engedelmességet, a másodpilóta pedig egy feszítővassal megtámadta az egyik gépeltérítőt.
A kavarodásban végül mindkét pilótát agyonlőtték, és holttesteik a botkormányra zuhanva egyenesen a tenger felé irányították a gépet.
A gépeltérítők nem tudtak időben cselekedni, elvesztették az irányítást a hidroplán felett, amely 26 emberrel a fedélzetén a Dél-kínai-tengerbe zuhant. Csupán egy ember, Huang Ju élte túl a szerencsétlenséget, aki még a becsapódás előtt kiugrott a vészkijáraton.
Később bevallotta, hogy ő volt az egyik gépeltérítő. Három évet töltött tárgyalás nélkül egy makaói börtönben, majd 1951-ben Kínába deportálták.
A cikk teljes terjedelmében a Múlt-kor történelmi magazin 2023. őszi számában olvasható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.