Budapest adott volna otthont az 1920-as nyári olimpiának

A budapesti olimpiai stadion homlokzatának terve (kép forrása: Az Érdekes Újság)

Magyar fölény

Az 1800-as évek vége sok szempontból lezárt egy korszakot, s nyitott meg egy újat. A második ipari forradalom egyaránt a vas és acél országaivá tett királyságokat és köztársaságokat, gépkocsik, repülők, gyorsuló vonatok alakították sosem látott módon mobilissá a világot, a mozikban megmozdultak a képek is, a hangok az éterben száguldoztak, maguk az emberek pedig gyorsabbak, erősebbek lettek, magasabbra jutottak. Citius, altius, fortius! – Gyorsabban, magasabbra, erősebben! Ez lett az újkori olimpiai játékok jelmondata.

Öt csodás sportseregszemle, Athén, Párizs, St. Louis, London és Stockholm után jöhetett a következő nagy játék. Fel Berlinbe, a VI. nyári olimpiai játékok helyszínére!

Mindezzel párhuzamosan ki lehetett volna adni ezt a jelszót is: És aztán fel Budapestre! A Magyar Olimpia Bizottság az egyik legaktívabb, sportdiplomáciai szempontból is az egyik legeredményesebb szereplője volt az új világmozgalomnak. Ennek eredményeként két évvel a soron következő, 1916-os berlini olimpia előtt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szavazásán Budapest nagy fölénnyel nyert a rivális Antwerpen előtt. Nemcsak a hazai sport-, de a teljes magyar közvélemény büszkén konstatálhatta, hogy hat év múlva Budapesten dördül majd el az első futószámot indító startpisztoly. Sajnos ezt a végül soha el nem dördülő lövést mindössze pár hónappal a NOB döntése után Szarajevóban megelőzte egy másik. Azé a pisztolyé, amely 1914 nyarán kioltotta Ferenc Ferdinándnak, az osztrák–magyar császári-királyi trón várományosának életét, s amely után a világ soha nem lett többé az, ami addig volt. Ahogy a sportvilág sem. A szarajevói merénylet ürügyén kitört világháború egészen másfajta megmérettetésre kényszerítette a világ ifjúságát.

Az 1896-os olimpia nyitóünnepsége Athénban

Nyugaton a helyzet változott

Pedig Berlin nagyon komolyan készült 1916-ra. A játékoknak a tervek szerint otthont adó grünewaldi stadion avatóján ott volt maga II. Vilmos császár is, aki talán még akkor is hitt az olimpia megrendezésében, amikor 1914 nyarának végén azt ígérte, hogy mire a levelek lehullanak, hazatérnek a hadba vonuló ifjak. A németek a kor legmodernebb, legrandiózusabb sportlétesítményeivel, számtalan újítással, köztük az olimpiát jelképező ötkarika bemutatásával akarták ámulatba ejteni a világot. Mindebből azonban semmi nem lett, pályák és medencék helyett lövészárkok és aknamezők várták a bevonultatott sportolókat.

S bár Erich Maria Remarque a háború borzalmait és egy teljes nemzedék fizikai és lelki megsemmisülését bemutató világhírű regényének a Nyugaton a helyzet változatlan címet adta, a helyzet nagyon is megváltozott. Az ellenséges országok kérték Németország kizárását a NOB-ból, s ami ezzel együtt járt: az 1916-os játékok rendezési jogának megvonását. Coubertin mindvégig kitartott az antik eszmék, és így Berlin mellett: az olimpia független a politikától, a jogot nem lehet erre hivatkozva elvenni. Ezért, noha a valóságban ekkor nem rendeztek olimpiát, a fantomesemény mégis bekerült a sporttörténelembe: VI. olimpiai játékok, Berlin, 1916., a háború miatt elmaradt. Coubertin ezzel tudtán kívül teremtett hagyományt, innentől kezdve az elmaradt játékokat is beleszámítják az olimpiák sorszámozásába.

Pierre de Coubertin

Jaj a legyőzöttnek!

Négy sosem látott véres esztendő után végre eljöhetett a béke, semmi nem állt útjába az 1920-as nyári játékok megrendezésének – Antwerpenben. A vesztett háborúnak ugyanis a sportban is súlyos következményei lettek. Azon talán senki nem csodálkozott, hogy a szavazáson fölényesen nyerő Budapesttől elvették a rendezés jogát, s ezt a második helyezett belga város kapta, az azonban erősen megosztotta a nemzetközi sportközvéleményt, hogy a vesztes országok sportolóinak megtiltották a részvételt. Végül a győztesek felélesztettek egy másik antik – igaz, nem görög, hanem római – hagyományt, miszerint: jaj a legyőzöttnek! 1920 nyarán Magyarországot a trianoni döntés értelmében területileg megcsonkították, majd egy bő hónappal később a magyar sportolók sem indulhattak a történelem első, de nem utolsó csonka olimpiáján.

Három évvel később azonban legjobbjaink ismét olimpiára készülhettek. A háború, a forradalom, a Tanácsköztársaság, Trianon, az olimpiai eltiltás sokkja ha el nem is múlt, de enyhült, s az élet egy-egy területén akár bizakodni is lehetett. A sport ezek közé tartozott, erről árulkodnak a nem kifejezetten sportos életvitelű Krúdy Gyula sorai is: „…a mai és a legközelebbi társadalmat úgy átalakítja, hogy egy évtized múlva valóban új világot találunk itt.” Ez az új világ el is jött. De nem feltétlenül úgy, ahogy az írózseni gondolta.

Az antwerpeni megnyitón senki nem tartotta a Hongrie táblát...

Háború – olimpia 3:0

Berlin végül húsz év késéssel megrendezhette szuperolimpiáját. A ma is álló, valóban a kor csúcsteljesítményének számító stadiont ugyanarra a helyre építették, ahol az előző, a világesemény híján lebontott állt. 1936-ban Hitler megmutatta a világnak, olimpiai szempontból mire képes a fasizmus. Következhetett az elv- és fegyverbarát Hirohito japán császár.

Az első ázsiai nyári játékok megrendezéséért a japánok mindent elkövettek. Még a baráti Olaszország Ducéját is sikerült meggyőzniük a szintén aspiráns Róma visszalépéséről. Végül a NOB meghozta döntését a rivális Helsinki kárára. Tokió nagyjából egy évig tarthatta magát büszke házigazdának, mert ismét közbeszólt a háború. Hirohito császár és vezérkara egy dolgot tartott fontosabbnak az olimpiánál: Kína lerohanását. Az első elképzelések szerint ezt 1937-ben gyorsan letudták volna, s utána már boldog gyarmattartóként látják vendégül a sportoló ifjúságot, ám a japán kormány végül nem kockáztatott. A hadikiadások biztosításának szempontjából túl veszélyesnek ítélték az olimpia rendezési költségeinek nagyságát, ezért visszaléptették Tokiót. A véres japán–kínai háború így gond nélkül eszkalálódhatott, a finn főváros pedig örülhetett, rászállt a rendezés joga.

Az első ázsiai nyári játékok megrendezéséért a japánok mindent elkövettek.

A boldogság azonban Finnországban sem tartott sokáig, következett egy újabb, csak számszakilag létező olimpia. 1939 szeptemberében a német csapatok lerohanták, és hetek alatt megsemmisítették Lengyelországot. Ettől akár még rendezhettek is volna egy évvel később Helsinkiben olimpiát. Ám néhány hónap múlva ennek esélye gyakorlatilag nullára redukálódott. Moszkva ugyan – ekkor még – nem készült olimpiát rendezni, háborút kezdeményezni annál inkább. A minta az éppen fegyverbarát náci Németország volt, Sztálin november végén ugyancsak hadüzenet nélkül rárontott Finnországra. A történelembe téli háborúként bevonuló összecsapás Moszkvának csúfos kudarcot jelentett, Helsinkinek pedig anyagiak híján a végső búcsút az olimpiától. A Nemzetközi Olimpiai Bizottságot végül Hitler „segítette ki”. Nem kellett kapkodva új helyszín után nézni, a Führer világháborúvá generálta tébolyult elképzeléseit, így az 1940-es olimpia megrendezése lehetetlenné vált, majd hasonlóképp az 1944-es londoni is.

A magyar sport a XX. század harmincas éveiben egyik fénykorát élte. A berlini olimpián tíz aranyat nyertünk, az éremtáblázaton a harmadik helyen végeztünk. Legalább hasonló folytatást várt mindenki, nem sejtve, hogy akárcsak 1912 után, ismét 12 évet kell várni, amíg megszólal a Himnusz az olimpián. Megbecsülni sem lehet, vajon hány fiatal sportember karrierje foszlott semmivé ezalatt, kiket fosztott meg a történelem a halhatatlanságtól.

1. Magyar fölény
2. Bojkott kicsiben és nagyban

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

13. Magyarország politikai intézményrendszere és választási rendszere
IV. Politikai berendezkedések a modern korban

• A rendszerváltoztatás belülről
• Kilincs a túloldalon
• Kormányzás ellenszélben