10 tény a Medici családról
2023. augusztus 16. 19:05 Múlt-kor
A Mediciek ősei a feltételezések szerint orvosok lehettek. Vezetéknevük mellett erre utal az is, hogy gyerekeiknek előszeretettel adták a Cosimo nevet (Szent Kozma az orvosok egyik védőszentje).
Cosimo de’ Medici, a család fejedelmi ágának alapítója
Korábban
1. A Medici család a 15. és 18. század között meghatározó szerepet töltött be Firenze gazdasági, politikai és kulturális életében. A toszkán főváros a 15. században a Mediciek alatt vált a reneszánsz művészet és tudomány központjává.
2. A Mediciek ősei a feltételezések szerint orvosok lehettek. Vezetéknevük mellett erre utal az is, hogy gyerekeiknek előszeretettel adták a Cosimo nevet (Szent Kozma az orvosok egyik védőszentje).
3. A Mediciek a közhiedelemmel ellentétben nem a kamatokból, hanem a pénzváltásból és a pénz mozgatásának kockázatáért járó felárból gazdagodtak meg.
4. A Mediciek első nagy formátumú egyénisége, idősebb Cosimo de’ Medici (1389–1464) nem szeretett vagyonával hivalkodni, ezért ló helyett mindenhová öszvéren járt.
5. A Medici családban gyakoriak voltak a házasságtörések, de a törvénytelen gyerekeket nem taszították el maguktól. Carlo de’ Medici idősebb Cosimo és egy cserkesz rabszolganő fiaként futott be egyházi karriert.
6. Michelangelo 13 évesen bekerült a Lorenzo de’ Medici (1449—1492) által alapított festőiskolába, és tehetsége annyira megragadta Firenze urát, hogy az étkezéseken maga mellé ültette.
7. Az 1478-as, rivális Pazzi család által megrendelt merényletet, amelyet Lorenzo túlélt, két pap követte el, mivel a kegyetlen zsoldosvezér, Gian Battista de Montesecco nem volt hajlandó egy templomban gyilkolni.
8. Luther Mártont 1520-ban X. Leó pápa, vagyis Giovanni de’ Medici közösítette ki az egyházból.
9. Az 1500-as években a Medici család tagjai között – a D-vitamin újratermelését biztosító napsütés elől elzárkózó életmód következtében – gyakori volt az angolkóros megbetegedések száma.
10. Szakértők szerint a történelemben először Maso da San Friano 1560 körül, I. Cosimo de Mediciről készített festményén ábrázoltak először képen órát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap