Az uborkafára felkapaszkodott afrikai vadász, Széchenyi Zsigmond

2023. január 23. 16:20 Gyorgyevics Tamás

„Mindenkinek van »uborkafája«. Kié alacsonyabb, kié magasabb, egyikre könnyebb felkapaszkodni, a másik tele van tüskével. Esetleg nagyon is vén, síkos a törzse. Előbb-utóbb azonban megmászható valamennyi. Meg is másszuk mindannyian, tehetségünk és lehetőségeink szerint. Csak vajmi ritkán vesszük észre, hogy – felértünk” – jegyezte fel egyszer Széchenyi Zsigmond, akit a mai napig a legismertebb magyar vadásznak és vadászírónak tartanak. Könyvei több mint kétmillió példányban jelentek meg, népszerűségüket mi sem jellemzi jobban, mint hogy a halála után csaknem fél évszázaddal – számtalan régi és azóta megjelent új vadászkönyv közül – még mindig az Ahogy elkezdődött című műve nyerte meg a Vadászlap legjobb magyar vadászkönyvet kereső felhívásának szavazását.

Korábban

A földek nagy részét „megették az oroszlánok”

A „Széchenyi” ismert márkanév, aligha akad olyan magyar, aki legalább egyet ne említene, vagyis Istvánt, a „legnagyobb magyart”, akiről az ország szinte minden településén utca van elnevezve. Közvetlenül utána azonban a legtöbben Zsigmond nevét említik, éppen sikeres könyveinek köszönhetően. További Széchényiként csak az igen tájékozottak ismerik Ferencet, az Országos Széchényi Könyvtár alapítóját, és esetleg Ödönt, a konstantinápolyi tűzoltóság megszervezőjét vagy Dénest, akit végképp csak a kocsizással, fogathajtással foglalkozó szakemberek szűk rétege tart számon. Széchenyi Zsigmond esetében érdemes tehát egy pillantást vetni a közvetlen ősökre, hiszen apai ágon Magyarország egyik legismertebb főrangú családjának leszármazottja, anyai ágon pedig a csehországi arisztokrácia jelesei tartoznak a felmenői közé.

A család vagyonának megalapozója Széchényi György (1604/5–1695) prímás, esztergomi érsek volt, aki hosszú életének végén mintegy 420 ezer katasztrális hold földet hagyott utódaira, s ezzel a Széchényiek az ország leggazdagabb urai közé kerültek. A grófi rangra emelt családtagok között az évek során megoszlott az örökség, csak Széchényi Ferenc (1754–1820) lett az, aki ismét egyedül rendelkezett az időközben felére olvadt vagyonnal. A 230 ezer holdnyi birtok három fiára maradt, Lajosra, Pálra és a legfiatalabbra, a híres Istvánra, aki a Lajos ágból származó Széchenyi Zsigmondnak dédnagybátyja volt.

Széchenyi Zsigmond 1898. január 23-án született Nagyváradon. Apja, Viktor ugyanis katona lévén a Monarchia hadseregében az ezredével éppen ott állomásozott. A család néhány éven belül Széchényi Viktor birtokára, a Székesfehérvár melletti Sárpentelére költözött, ahol az időközben leszerelt apa immár négy gyermekkel rendezkedett be a kastélynak nevezett nagyobb kúriában.

Az érettségi után a frontra került, és végigharcolta az I. világháborút. Mikor szabadságot kapott, hazautazott Sárpentelére, ahol már kölyökként megtanulta a vadászat alapjait.

Zsigmondot egész gyermekkora Sárpenteléhez kötötte. Itt kezdett vadászni és iskolába járni, itt barátkozott meg a puszta hasonló korú gyerekeivel, itt szívta magába az ízes dunántúli nyelvet, amelyet később mesterien használt a könyveiben.

Gyermekkoráról a már említett Ahogy elkezdődött kötetében írt, elsősorban vadásszá válásának lépcsőfokain keresztül mutatva be egy főnemesi család és a puszta lakóinak életét. Anyja, Ledebur-Wicheln Karolina révén a csehországi német arisztokrácia legmagasabb köreivel állt rokonságban, így nemcsak Sárpentelén, hanem az észak-csehországi Milleschau széljárta várkastélyában, anyja gyermekkorának helyszínén is otthon érezhette magát.

A falusi iskola után a székesfehérvári gimnázium, majd a Budapesti Királyi Egyetemi Katholikus Főgimnázium tanulója lett, 1915-ben érettségizett. Ez már az első világháború második éve volt, így a frissen maturált fiatalember rövid kiképzés után azonnal a frontra került, és csapatszolgálatban végigharcolta a háborút, több kitüntetést szerezve. Leszerelése után néhány egyetemi év következett részben Münchenben, részben Stuttgartban, és megfordult Cambridge-ben is. A vadászat egyre meghatározóbb szerepet kapott az életében. Apja kőröshegyi birtokán önállóan kezdett gazdálkodni, de a vadászat – saját bevallása szerint is – a gazdálkodás rovására ment, néhány év múlva földjei nagyobb részét el kellett adnia, „megették az oroszlánok”.

következő oldal 1 / 3