10 tény az 1910-es évek Amerikájáról
2022. december 27. 16:50 Múlt-kor
Egy amerikai munkás bére óránként átlagosan 22 centet ért, évente 200-400 dollárt kerestek. 2016-ban már átlagosan évi 44 148 dollárt zsebelt be egy munkás.
A massachusetts-i Gloucester befagyott kikötője 1912-ben
Korábban
1. 1910-ben még csupán 92 millió fő élt az Egyesült Államok területén, tíz évvel később ez a szám már 106 millióra emelkedett. A fehér férfiak születéskor várható élettartama 47 év volt, míg a nők két évvel tovább éltek. A színesbőrűeknél 33, illetve 34 év ugyanezen adat. Összehasonlításképpen Magyarországon 1910-ben 40 év volt a várható élettartam a születéskor.
2. Az amerikai otthonok csupán 14 százalékában volt fürdőkád, telefon pedig csak nyolc százalékában.
3. A közel száz millió fős országban az 1910-es években még csupán 8 ezer automobil rótta az utakat, amelyeknél csak 230 kilométernyi szakasz volt kikövezve.
4. A legtöbb államban 10-12 mérföld/óra (vagyis: 16-19 kilométer/óra) volt a megengedett sebesség.
5. Egy amerikai munkás bére óránként átlagosan 22 centet ért, évente 200-400 dollárt kerestek. 2016-ban már átlagosan évi 44 148 dollárt zsebelt be egy munkás.
6. Száz évvel ezelőtt az amerikai szülések 95 százaléka otthon zajlott, ma ez az adat 1% körül mozog.
7. 1910-ben 265 ezer indián származású élt az Egyesült Államokban, ez a szám mára átlépte az 5 milliót.
8. Az 1910-es évek Amerikájában az orvosok 99%-ának nem volt egyetemi végzettsége. A legtöbben csupán úgynevezett orvosi iskolákban szerezték képesítésüket, amit akkoriban a sajtó képviselői és a kormánytisztviselők is egyaránt elégtelennek neveztek.
9. A legtöbb nő akkoriban havonta csupán egy alkalommal mosta meg a haját. Samponként általában bóraxot (a bórsav nátriummal alkotott sója) vagy tojássárgát használtak.
10. A felnőttek 20 százaléka nem tudott sem írni, sem olvasni, és csupán a teljes lakosság hat százalékának volt középiskolai végzettsége.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap