Két héttel tovább tekinthető meg a Matisse-kiállítás Budapesten
2022. október 17. 15:38 MTI
Az eredetileg tervezetthez képest két héttel később, november 1-jén zár a Matisse-kiállítás a Szépművészeti Múzeumban – közölte a fővárosi intézmény vasárnap az MTI-vel.
Kép forrása: MTI / Mohai Balázs
Korábban
Egymillióhoz közelít a látogatók száma
Az Henri Matisse. Gondolatok színe. Remekművek a párizsi Pompidou Központból című tárlatot a június végi megnyitása óta eddig már több mint százezren látták.
A több mint 150 művet felvonultató bemutató az első átfogó, reprezentatív kiállítás Magyarországon a francia mester műveiből – áll a közleményben.
A párizsi Pompidou Központtal együttműködésben megvalósuló kiállítás nyolc kronologikus-tematikus szekcióban mutatja be Matisse munkásságát a korai alkotásoktól egészen az ötvenes években készített művekig.
Az életmű olyan központi jelentőségű kérdéseit érinti, mint a vonal és a szín viszonya vagy az enteriőr és az alak összefüggései.
A Szépművészeti Múzeum kiállítása a matisse-i életmű műfaji sokszínűségét is megvilágítja, ugyanis a mintegy 30 festményen túl egyedi és sokszorosított grafikai alkotásokkal is találkozhat a közönség, valamint 17 szobor is helyet kapott a tárlaton.
A kiállítás külön szekcióban mutatja be a művész késői fő művéhez, a vence-i dominikánus kápolnához készített monumentális üvegablakterveit.
A Szépművészeti Múzeumban október 27-én El Greco műveiből nyílik nagyszabású kiállítás.
Az összesen csaknem hetven művet bemutató tárlaton a látogatók több mint félszáz alkotást láthatnak majd a spanyol-krétai mestertől.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap