Új megvilágításban Horthy Miklós fővezéri tevékenysége

Turbucz Dávid: Régi források, új értelmezési lehetőség. Horthy Miklós fővezéri tevékenysége című tanulmánya a Történelmi Szemle 2020/3. számában jelent meg, és az alábbi linkre kattintva teljes egészében olvasható.

A szegedi ellenkormány a megszálló franciák akaratának eredményeként nem játszott érdemi szerepet a bolsevik diktatúra augusztus eleji összeomlásában. Horthy július közepén megtörtént fővezéri kinevezése azonban már egy lépés volt afelé, hogy idővel esetleg függetlenedni tudjon a szerveződő hadseregével az ellenkormánytól és a francia hadseregtől. Ez 1919. augusztus 9-én történt meg. A fővezér a budapesti, Friedrich István vezette – az antant által el nem ismert – kormánynak nem rendelte alá magát. Ennek ellenére mégis sikerült elérnie, hogy augusztus 12-én József főherceg, kormányzó – akinek Friedrich István a bizalmasa volt – az összes magyar katonai alakulat főparancsnokává nevezze ki.

A főherceg előtt letett eskü eredményeként Horthy elviekben alárendelte magát a budapesti kormánynak, de ez csupán formalitásnak tekinthető, mert a valóságban attól teljesen függetlenül cselekedett és kezdte meg hatalmának kiépítését a Dunántúl déli részén. A legyőzött Magyarországon a hatalmi viszonyok alakulása szempontjából a döntő tényező az volt, hogy a győztes hatalmak elfogadják-e a fővezért a partnerüknek, avagy nem. Ezért sem törekedett arra Horthy, hogy a kormánnyal bármiben is ténylegesen együttműködjön.

Ennek ugyanis nem volt jelentősége. Augusztus közepén, egyik budapesti útja során, Horthy fel is vette a kapcsolatot a Szövetségesközi Katonai Misszióval. Nyelvtudása és közvetlen személyisége miatt jó kapcsolatot tudott kialakítani a magas rangú amerikai, brit és olasz tisztekkel. A fővezér már akkor előterjesztette a Missziónak azt a kérését, hogy a román hadsereg mielőbb hagyja el az ország területét. Az erőviszonyoknak megfelelően tehát nem fegyveres úton, hanem tárgyalások eredményeként kívánta a fővezér elérni a románok visszavonulását. Ezt azonban, hiába követelte több alkalommal is a Katonai Misszió a román hadsereg főparancsnokánál, október elejéig nem sikerült megvalósítani.

Augusztus közepén tehát a Nemzeti Hadsereg a kormányoktól függetlenül működött. Az ellenforradalmi táboron belül az egyetlen katonai erővel rendelkező fővezér pedig jó viszonyt kezdett kiépíteni a győztes hatalmak budapesti képviselőivel. Horthy törekvése, hogy önálló tényezőként jelenjen meg az akkori kaotikus és bizonytalan kimenetelű politikai színtéren, akár tudatos volt ez a részéről, akár nem, függetlenül attól is, hogy saját elhatározása vagy éppen a környezetének tanácsa állt-e mögötte, az adott helyzetben hozzájárult a hadsereg önállóságának, és így a saját jövőbeli politikai szerepének a megalapozásához.

Azt követően, hogy áttette székhelyét Siófokra, a fővezér és környezete megkezdte a Dunántúl déli részére kiterjedő hatalmának kiépítését. 1919. augusztus 18-án Horthy úgy rendelkezett, hogy a katonai közigazgatást – a megszállt területeket leszámítva – a fővezérség irányítja.

Az 1919. szeptember 14-i rendelet célja a polgári és a katonai hatóságok hatáskörének elkülönítése volt, amíg a törvényes rend helyre nem áll. A rendelet leszögezte, hogy jelenleg, ha nem is háborús („hadi”), de mégis rendkívüli állapot van az országban. Horthy és radikális jobboldali környezetének gondolkodásmódját háborús retorika jellemezte, 1919 őszén is még a háború folytatásaként értelmezte a politikai események egy részét. Ez volt – számukra és nem kevés kortársuknak – az úgynevezett lassú átmenet időszaka a háborúból a normalizált és konszolidált életbe.

Ebben a rendkívüli, ideiglenes helyzetben indokolt, hogy „a magyar nemzeti hadsereg hatóságai és parancsnokságai inkább előtérbe lépjenek minden téren, mint rendes békeidőben. Mert ők most nagyobb karhatalom felett rendelkeznek, mint rendes időben, mert utolsó és tántoríthatatlan támaszai a magyar nemzeti eszmének és végre azért, mert sok erélyes közeg áll rendelkezésükre a vidéken való tájékozás elnyerésére.” A rendelet kimondta, hogy a Dunántúl katonai parancsnoka Horthy Miklós, aki a kerületek és a vármegyék katonai vezetőit irányította.

Horthy fővezéri tevékenységétől elválaszthatatlan a fehérterror. A Nemzeti Hadsereg legtöbb egysége a Dunántúlon fegyelmezett magatartást tanúsított. Ez azonban már korántsem mondható el a különítményekről. A terror több aspektusáról (az áldozatok számáról, az elkövetőkről, a terror okairól és típusairól, az intenzitásásról stb.) itt nem szükséges szót ejteni. A fővezér felelősségének értékelése sem tartozik ennek a tanulmánynak a lényegéhez.

E helyütt a terror kapcsán arra kell kitérni, hogy a fővezér hogyan reagált a különítmények tevékenységére. Horthy és elvárásaival összhangban az alárendelt katonai parancsnokságok augusztus második felétől kezdődően rendszeresen adták ki a parancsaikat, hogy a katonák fegyelmezetten viselkedjenek, törekedjenek a jogrend helyreállítására és ne lépjék túl a hatáskörüket. „Egyes osztagok rendcsinálási működésénél minden túlkapás kerülendő” – szögezte le 1919. augusztus 23-án a fővezér a tiszteknek szóló bizalmas parancsában.

A szeptember 22-én kiadott 4. sz. fővezérségi parancsban a fővezér egyértelművé tette, hogy a Nemzeti Hadsereg tagjainak úgy kell viselkednie, hogy a román hadsereg visszavonulását követően „a felszabadult területek lakosságában tényleg a felszabadulás érzését váltsa ki megjelenésünk”. Ugyanilyen tartalommal született meg több későbbi fővezérségi parancs is. A szombathelyi katonai kerületi parancsokság augusztus 30-án közölte 511. sz. parancsát a zalaegerszegi állomásparancsnoksággal.

Eszerint az „összes fehér tiszti alakulások” kötelesek a törvényes formákat betartani, az „önkényes és igazságtalan eljárásnak még a látszatát” is kerülniük kell. A zalaegerszegi állomásparancsnokság esetében ráadásul nem ez volt az egyetlen ilyen parancs. És ez csak egy volt az állomásparancsokságok közül. A Tolna vármegyei katonai parancsnokság iratai között is számos hasonló dokumentum található. Az egyik, a 94/II. sz. (augusztus 28.) tiszti parancs leszögezte, hogy a „rendcsinálás” során a „túlkapások” (erőszakos fellépés, fosztogatás) kerülendők, ha ezek mégis bekövetkeznek, akkor a felelősök hadbíróság elé kerülnek.

Ezekből a parancsokból kiderül, hogy a fővezérség pontosan tisztában volt azzal, hogy egyes katonák fizikai és lelki erőszakot alkalmaznak az ellenőrzésük alatt álló területeken. Nem lett volna ugyanis szükség a megismételt parancsokra, ha minden a legnagyobb rendben lett volna a hadsereg fegyelmével és erkölcsi állapotával kapcsolatosan. Ezek az utasítások a hadsereg fegyelmének megerősítését, tevékenységének törvényes keretek közé illesztését, a túlkapások megszüntetését célozták.

Horthy értelemszerűen arra törekedett, hogy a Nemzeti Hadsereg fegyelmezett haderő legyen. Egy főparancsnok sem akar ugyanis egy lázongó, fegyelmezetlen és önjáró katonákból álló hadsereg felett parancsnokolni. A fővezér számára a Monarchia haditengerészetén belüli vasfegyelem volt a viszonyítási pont. Azonban a bolsevik diktatúra utáni kaotikus viszonyok között a szervezés alatt álló, jól működő reguláris hadseregnek nem nevezhető Nemzeti Hadseregben korántsem volt egyszerű a rendet és a fegyelmet fenntartani.

Ráadásul maga Horthy is egyetértett azzal, hogy a ’lázongó’ országban ’rendet kell tenni’, akár olyan eszközökkel is, amelyek békeidőben egy hadseregen belül megengedhetetlenek. Horthy tehát bizonyos mértékig szemet hunyt a történtek felett. A nyilvánosság előtt – és az elemzett levéltári iratokban is – a ’népítéletként’, ’egyéni akcióként’ beállított erőszakos cselekményeket alaposan kivizsgáló fővezér képét igyekezett magáról terjeszteni.

Ez azonban inkább imázsépítésként, mint az erőszak megszüntetéseként értékelhető. A szavak és a tettek tehát nem voltak egymással összhangban. Ezek a parancsok egyrészt tényleges szándékot tükröztek, azt, hogy a hadsereg megbízható módon, a fővezér elvárásaival összhangban fegyelmezetten működjön, de – mint említettem – kommunikációs technikaként, imázsépítésként, illetve önfelmentésként is értékelhetők.

Turbucz Dávid: Régi források, új értelmezési lehetőség. Horthy Miklós fővezéri tevékenysége című tanulmánya a Történelmi Szemle 2020/3. számában jelent meg, és az alábbi linkre kattintva teljes egészében olvasható.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

9 945 ft 8 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés

• Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
• Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
• 10 tény az Oszmán Birodalomról
• Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
• Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
• A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
• Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
• Előkerültek a mohácsi csata maradványai
• Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején