Egy középkori pogrom áldozatait azonosították Angliában
2022. szeptember 1. 16:00 MTI
A DNS-nyomok alapján antiszemita erőszak áldozataivá lett askenázi zsidók maradványait találták meg egy középkori angliai kútban.
A zsidók elleni erőszak nem volt ritka jelenség a középkori Európában
Korábban
A kutat az északkelet-angliai Norwich területén végzett 2004-es ásatások során tárták fel, és fölfedezték, hogy legalább 17 ember, főleg gyermekek maradványait rejti.
A londoni természettudományi múzeum, valamint brit és német egyetemek kutatói hat, a kútban talált ember DNS-ét vizsgálták meg, és erőteljes egyezéseket találtak a modernkori askenázi zsidók DNS-ével.
A Current Biology című folyóiratban publikált tanulmány szerint a leletek egybevágnak egy történetileg is feljegyzett antiszemita pogrommal, amelyet helyi kereszteslovagok és segítőik vittek véghez 1190. február 6-án, Norwichban.
Kifejezetten antiszemita jellegű zavargásról számol be a korszak egyik krónikása, Ralph de Diceto is Ymagines historiarum című művében: „A Jeruzsálembe igyekvők közül sokan elhatározták, hogy először a zsidókra törnek, mielőtt a szaracénokra rontanának”.
A krónikából kiderül: 1190. február 6-án a városban minden zsidót lemészároltak, akit csak otthonában találtak, csak néhány túlélő volt, aki a helyi kastélyba menekült.
A kútban talált maradványok elemzéséből kiderült, hogy a vizsgált öt-tíz éves áldozatok rokonok voltak.
DNS-ük olyan genetikai betegségek nyomait tartalmazta, amelyek ma leginkább a zsidóság egyik legősibb ága, az askenázi zsidók népességében fedezhetők fel.
A maradványok egyedi elhelyezése is arra utalt, hogy az áldozatok tömeges, betegség miatti elhalálozás vagy mészárlás áldozatai lehetnek, ugyanis szokatlan pozícióban, fejjel lefelé voltak a kútba dobálva.
A lelet azt tanúsítja, hogy az ismert genetikai betegségek az eddig becsült 600 évnél hosszabb ideje lehetnek jelen az askenázi populációban. Korábban az ősi zsidó sírok maradványainak DNS-ét nem lehetett megvizsgálni a sírok megbolygatását tiltó vallás előírások miatt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap