2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Egész Európa Buda visszafoglalását ünnepelte

2022. szeptember 2. 14:50 MTI

A keresztény Szent Liga hadai 336 éve, 1686. szeptember 2-án foglalták vissza a másfél évszázadon át török kézen lévő Budát. A magyar zászlót Petneházy Dávid tűzte ki a vár fokára. Abdurrahmán pasa karddal kezében halt meg.

Buda visszafoglalása
Benczúr Gyula: Budavár visszavétele 1686-ban

A török csak a mohácsi csata után tizenöt évvel, 1541. augusztus 29-én foglalta el végleg Budát, amely Budin néven csaknem másfél évszázadra vilajet székhelye lett. A város képe megváltozott, a Nagyboldogasszony-templomot dzsámivá alakították, a minaretek tornyai szöktek az égbe, a királyi palotába a pasa költözött be.

A török utoljára 1683-ban próbálkozott hódítással, ám nemhogy Bécset nem sikerült bevennie, de a császárváros alatt elszenvedett vereség magyarországi uralmának végét jelentette. A vert hadakat üldöző keresztény seregek még abban az évben bevették a kulcsfontosságú Esztergomot, és I. Lipót király ígéretet tett az egész ország felszabadítására.

1684 márciusában a Habsburgok, Lengyelország és Velence XI. Ince pápa felhívására szövetséget hoztak létre a Szent Liga néven. A Liga seregei Lotharingiai Károly, Lipót sógora vezetésével felszabadították Visegrádot és Vácot, de Budát akkor még nem sikerült bevenniük.

Az újabb kísérletre – alapos előkészületek után – két év múlva került sor. Az Európa minden részéből érkezett 65 ezres sereg, amelynek 15 ezer katonája volt magyar, két irányból vonult fel a Magyar Királyság korábbi székvárosa ellen. Június 12-én értek a város közelébe, s június 17-én váratlan támadással elfoglalták Pestet.

Másnap megkezdődött az ostrom, a Lotharingiai Károly vezette fősereg a vár északi oldalán, a II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem által vezetett hadtest a Gellért-hegy felől, a déli rondella irányában támadott, a hadak egyik alvezére a későbbi törökverő, Savoyai Jenő herceg volt.

A védelmet az utolsó budai pasa, a hetvenéves Abdi Abdurrahmán irányította mintegy 12 ezer katona élén, 200 ágyúval, a falak mögött hosszú időre elegendő élelmet és puskaport halmoztak fel. Buda erődítései akkoriban az alsóvárosból, a várból, ezen belül a várpalotából álltak, az erősséget négy kapun át lehetett megközelíteni.

Az ostromlók június végére elfoglalták a Vízivárost, ezután megkezdték a rendszeres ágyúzást, és védműveket is építettek a török kitörések megakadályozására. Az első roham július 13-án kudarccal végződött, de tíz nappal később telibe találták a palotában lévő központi lőportárat. A felrobbant puskapor elpusztította az épület dunai szárnyát, a romok alatt 1500 halott maradt.

Károly herceg még a török felmentő sereg érkezése előtt dűlőre akarta vinni a dolgot, ezért július 27-én általános rohamot rendelt el. A palotabástyát és az esztergomi rondellát el is foglalták, s egy hajdú kitűzte a magyar zászlót. A vár azonban továbbra is a török birtokában maradt, és visszaverték az augusztus 3-án indított rohamot is.

A török felmentő seregeit augusztus 14-én Budafok környékén megverték, s Szulejmán nagyvezír Székesfehérvárig hátrált. Az ezt követő napokban kisebb török csapatok váratlan támadással bejutottak ugyan a várba, de a védők számára világossá vált, hogy nem számíthatnak külső segítségre. A Szent Liga seregei viszont jelentős erősítést kaptak, az állandó ágyútűz pedig folyamatosan rongálta a bástyákat.

A döntő rohamot Lotharingiai Károly szeptember 2-ára tűzte ki, a támadás északról és délről egyszerre kezdődött meg. Az ostromlóknak az esztergomi köröndnél és a bécsi kapunál is sikerült behatolniuk a várba, és az ellenség üldözésébe fogtak.

A magyar zászlót Petneházy Dávid tűzte ki a vár fokára. A vitézül védekező Abdurrahmán pasa karddal kezében az Anjou-bástya közelében, félúton a mai Hadtörténeti Múzeum és a Bécsi kapu között halt meg, ma itt áll emlékműve.

A rommá lőtt várban tűzvész tört ki, az ellenállás estére szűnt meg. A nagyvezír serege – látva, hogy Buda elveszett – visszaindult Eszékre, Buda 145 év után felszabadult a török megszállás alól.

A győztesek kincseket keresve mindent feldúltak, az eladható foglyokat megkímélték, a többieket lemészárolták. A romok között csak Marsigli olasz hadmérnök kereste és mentette Mátyás király híres Corvináit. Összeírása szerint a török után 23 mecset, 9 fürdő, 27 sütőház, 4 kolostor, 42 kaszárnya, 1 iskola, néhány népkonyha és 400 szőlőskert maradt.

Buda visszafoglalásának hírét nagy ünnepségekkel fogadta Európa, a piactereken a „Buda eliberata” harsogást lehetett hallani. Rómában XI. Ince pápa szeptember 9-én kapta meg a hírt, és elrendelte, hogy az Angyalvár delet jelző ágyúlövése után minden római templom harangja egy órán keresztül szóljon.

A Várban a Bécsi kapu téren áll Buda visszavételének emlékműve, amelyet 1936-ben, a diadal 250. évfordulóján állítottak. Kodály is erre az alkalomra komponálta Budavári Te Deumát, s állították fel a Szent Ligát életre hívó XI. Ince pápa szobrát a Hess András téren.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tél: Szoknyával a politikában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Buda ostroma ismeretlen német festő művénRomeyn de Hooghe metszete Buda bevételéről
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár