Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot

A Titanic roncsának orr-része, 2004-ben fényképezve

A világ akkor legnagyobb hajója, az elsüllyeszthetetlennek hirdetett brit Titanic 1912. április 12-én indult Southamptonból első és - mint később kiderült - utolsó útjára. Az óriásgőzös hossza 267 méter, súlya 46 238 tonna, vízkiszorítása 68 ezer tonna volt. A három hajócsavart 45 ezer lóerővel hajtották a motorok, a hajó így 20-25 csomós sebességgel haladhatott. A biztonsági berendezéseket tökéletesnek tartották, mert a fenékrészben tizenhat, egymástól rekeszekkel elválasztható óriás légkamrát alakítottak ki. Talán ezért nem volt elegendő mentőcsónak a hajón, de ez akkoriban nem számított szabálytalanságnak.

A Titanic kifut Southampton kikötőjéből 1912. április 10-én

A tulajdonosok azt szerették volna, ha a Titanic kéményén már az első út után ott lengedezik az Atlanti-óceánt leggyorsabban átszelő hajónak járó kék szalag, ezért fő szempontnak az 5 nap 11 óra 37 perces rekord megdöntését tekintették. A hajót a legrövidebb útvonalra irányították, mert úgy vélték, hogy az óriásgőzöst nem veszélyeztetik a jéghegyek. A tragédia 1912. április 14-én, éjfél előtt húsz perccel következett be. A teljes sebességgel száguldó Titanic orra előtt egy hatalmas jéghegy tűnt fel, s az ügyeletes tiszt balra kormányzást és hátramenetet rendelt el. A lelassult hajó oldalával csúszott rá a jéghegyre, amely mintegy 90 méter hosszan feltépte az acéllemezeket. Mire megpróbálták volna lezárni a rekeszeket, azok megteltek vízzel, a gőzös sorsa megpecsételődött. A Titanic április 15-én, éjjel 2 óra 20 perckor elsüllyedt, a hajózás történetének legemlékezetesebb balesete 1517 ember életét követelte.

A Titanic tragédiája azóta is foglalkoztatja az embereket, újabb és újabb spekulációk születnek a baleset okáról, mikéntjéről. A roncsok felkutatására és kiemelésére több sikertelen expedíciót indítottak, de nem pusztán tudományos érdeklődésből: a gőzös széfjeiben ugyanis dollármilliók pihennek. A kiemelés módjára a legvadabb ötletek merültek fel, akadt, aki folyékony viasszal pumpálta volna tele a hajótestet, hogy felemelkedjen. Mások azt javasolták, hogy folyékony nitrogénnel fagyasszák le a roncs körül a vizet, így ami a Titanicból megmaradt, hatalmas jéghegyként emelkedik majd a felszínre.

A roncsot végül az amerikai Robert Ballard találta meg a Woods Hole Óceánkutató Intézet anyagi támogatásával. Az általa szervezett amerikai-francia expedíció 1985. augusztus 31-én mélytengeri radarral fedezte fel a luxushajó roncsait, amelyet egy speciális kamerával le is filmeztek. A két darabra tört Titanic 3821 méter mélyen fekszik az Atlanti-óceán fenekén, 900 km-re Új-Fundland partjaitól. Az orr-rész viszonylag ép, a tőle mintegy 600 méterre található tat azonban süllyedés közben darabokra hullott, a roncsok háromszor öt kilométeres körzetben szóródtak szét. Ballard egy év múlva visszatért a helyszínre, és immár GPS segítségével kereste meg a roncsot. A második expedíción tengeralattjáróval többször lemerült a Titanichoz, amelyet több mint hét évtized után először látott emberi szem. Ballard egy emléklapot is hagyott a hullámsírban az áldozatok tiszteletére.

A felfedezés után több tudományos és turisztikai expedíció járt a helyszínen, megindult a kincsvadászat és a jogi csatározás a roncsok tulajdonjogáért. Ballard azt akarta, hogy a roncsokat védett emlékhellyé, tenger alatti temetővé nyilvánítsák, mások azonban azzal érveltek, hogy a hajó maradványai maguktól is pusztulnak, néhány évtizeden belül eltűnnek. Álláspontjuk szerint a teljes kiemelés lehetetlen, az egyedüli lehetőség, hogy kimentik és konzerválják, amit lehet és érdemes. Ballard 2004-ben ismét megvizsgálta a Titanic maradványait, és arra a következtetésre jutott, hogy a „kéretlen látogatók” és egy új vasevő baktérium hatására a roncs néhány évtized múlva összeomlik. Kezdeményezésére az Egyesült Államok, Kanada, Nagy-Britannia és Franciaország szerződést írt alá a roncs védelmére, mely szerint a továbbiakban minden merülést ellenőriznek, és minden talált tárgyról beszámolnak a nyilvánosság előtt.

A süllyedő Titanic (Willy Stöwer metszete, 1912)

A leletek kiemelésének kizárólagos jogával az RMS Titanic Társaság rendelkezik, amelynek szakértői 2010-ben ismét felmérték a roncs állapotát, s robotok segítségével 3D-s térképet készítettek a roncsmezőről, hogy virtuálisan a nagyközönség számára is látható legyen. A vállalkozásban részt vett James Cameron rendező is, aki 1997-ben 11 Oscar-díjjal jutalmazott filmet készített a Titanic tragédiájáról. A Titanic roncsait 2012-ben, a tragédia századik évfordulóján az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO az emberiség közös víz alatti kulturális örökségének részévé nyilvánította. A felszínre hozott tárgyakat bemutató kiállítás az egész világot körbejárta, 2007-ben volt megtekinthető Budapesten.

A Titanic legendája tovább él: egy ausztrál bányamágnás 2013-ban megkezdte a hajó másolatának építését. A Titanic II-t a tervek szerint 2016-ban bocsátották volna vízre, de a projekt többször is halasztást szenvedett. Az indulás jelenleg ígért dátuma 2022.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

nyár
Múlt-kor magazin 2011

• Az örökség
• Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
• A közös kód
• Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
• A Délvidék megszállása 1941-ben
• Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
• A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
• Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt