MacArthur tábornok lapot húzott 19-re, bejött neki: kis híján elfoglalta egész Koreát

1950. június 25-én az észak-koreai erőket vezető Kim Ir Szen megindította hadseregét a 38. szélességi kör mentén, hogy Dél-Koreát elfoglalva kommunista vezetés alatt egyesítse a félszigetet. A déli főváros, Szöul hamarosan elesett. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa, amelyen a népi Kína tanácsból való kizárása miatt a Szovjetunió nem képviseltette magát, agresszornak minősítette Észak-Koreát és egy fegyveres kontingens felállításába kezdett. Az ENSZ-erők zömét a Japánban állomásozó, rosszul felszerelt amerikai 8. hadsereg tette ki. Bevetésük azonban nem tudta megállítani az észak-koreai gőzhengert. Kir Ir Szen hadserege 1950 szeptemberére szinte a teljes Koreai-félszigetet elfoglalta, az ENSZ és a dél-koreai erők kezén mindössze a Koreai-félsziget délkeleti része, a puszani hídfő maradt.

Douglas MacArthur amerikai tábornok, az ENSZ erők főparancsnoka a siralmas helyzetet látva egy igen kockázatos ellencsapás elindítását fontolgatta. MacArthur ugyanis az észak-koreai erők hátában, a 38-as szélességi foktól nem sokkal délre, a Koreai-félsziget nyugati partján lévő Incshonnál akart támadni. Egy sikeres partraszállás esetén ugyanis azt remélte, könnyen visszafoglalhatná Szöult, amellyel elvágná az észak-koreai utánpótlási vonalakat és szétzilálná a Koreai-félsziget déli részén állomásozó kommunista erőket.

Elképzeléseivel nem sokan értettek egyet. A MacArturral szemben álló stratégák ugyanis az Incshonhoz közeli partvidéket nem tartották alkalmasnak a partraszállásra. Az ellenzők azzal érveltek, hogy a partvidéken kiépített hullámtörő gátak, a partvidék iszapos területei, a japánok által még a második világháborúban kiépített védművek nagyon könnyen megakadályozhatják a partraszállást. Többen aggódtak amiatt is, hogy az akciót egy viszonylag szűk területen lehetett csak véghez vinni, és úgy vélték, hogyha ezt a „csatornát” az észak-koreaiak elaknásítják, az könnyen a támadás teljes kudarcához vezethet. Ráadásul a támadó egységek csak dagály idején léphettek akcióba, azaz a hadművelet megkezdése egy adott hónapon belül mindössze három vagy négy napra redukálódott.

MacArthur azonban nem hagyta magát lebeszélni a támadásról, és elterelő hadműveletekbe fogott. Az Incshontól nagyjából 160 kilométerre délre fekvő Kunszan városának közelében  az amerikai  haditengerészet és a légierő sorozatos támadásokat hajtott végre, hogy az észak-koreaiak figyelmét elterelje Incshonról. A MacArthur által megálmodott Króm hadműveletet azonban kétségek között indították el az amerikaiak, mivel nem sokkal a start előtt Japánban elfogtak egy észak-koreai kémet, akinél számos, a Króm hadművelettel kapcsolatos dokumentációt találtak.

Az inváziós flotta ennek ellenére elindult. MacArthurnak szerencséje volt: egy nappal később, miután az amerikai hadihajók elhagyták a japán vizeket, tájfun söpört végig a Japán partok mentén. A flotta megúszta a katasztrófát, de a vihar széle így is elérte és komoly megpróbáltatás elé állította az amerikaiakat. Még maga a sokat tapasztalt MacArthur tábornok is tengeribetegséggel küzdött a háborgó tenger miatt. Az amerikai hadihajók 1950. szeptember 13-án elkezdték az Incshon közeli part menti ütegek és védművek ágyúzását.

Szeptember 15-én az inváziós erők megkezdték a partraszállást és sikeresen kiépítették a hídfőket. A korábbi elterelő hadműveletek megtették a hatásukat, az észak-koreaiak valóban Kunszan városára koncentráltak, oda várták a nagyobbrészt amerikai katonákból álló ENSZ-erőket. A Task Force 90 nevet viselő inváziós flotta 53 ezer katonát, 25 ezer tonna élelmiszert és több ezer járművet tett partra. A szeptember 15-ét követő napokban az amerikaiak már mélyen benyomultak a szárazföld belsejébe, és szeptember végére elfoglalták Szöult. Ezzel párhuzamosan, szeptember 16-án az amerikai és dél-koreai erők kitörtek a puszani hídfőből.

A partraszállás Incshonnál annyira szétzilálta Kim Ir Szen erőit, hogy azok folyamatos hátrálásra kényszerültek.  MacArthur seregei október 19-én elfoglalták az északiak fővárosát, Phenjant és október 26-án már a kínai határnál voltak. Észak-Korea az összeomlás szélére került. Kim Ir Szent és hadseregét a kínaiak háborúba való belépése mentette meg. 1950. november 25-én Kína ugyanis 450 ezer „önkéntessel” átlépte az észak-koreai határt és elkezdte visszaszorítani az ENSZ erőket.

MacArthur, akit egy hajszál választott el a diadaltól, az atombomba bevetését kérte Truman elnöktől. A tábornok kínai területen szerette volna ledobni a bombákat, hogy az észak-koreai-kínai határ mentén egy áthatolhatatlan radioaktív védelmi övet hozzon létre. Az atombombák bevetésére nem került sor, az amerikai és dél-koreai erők pedig folyamatos hátrálásra kényszerültek. A két Koreát elválasztó 38. szélességi fok mentén végül állóháború alakult ki, a frontok megmerevedtek. MacArthur inváziós terve, bármennyire briliáns és sikeres volt, nem hozott gyors döntést. A koreai konfliktust csak 1953 júliusában egy tűzszüneti egyezménnyel sikerült lezárni. Korea 38. szélességi fok mentén való kettéosztottsága máig megvan.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

tél
Múlt-kor magazin 2011

• Rákosi Mátyás 60. születésnapja
• Horthy Miklós születésnapjai, 1919-1944
• Kádár kerek évfordulói
• Hitler áprilisai
• Élet a Niitaka-hegyen túl
• Az ártatlanság kora
• Napóleont megmérgezték?
• Kábítószerek a szocializmusban
• Az elhagyott kastély