Magyar alattvalói kedvében járva még a paprikás csirke elkészítését is megtanulta az utolsó magyar királyné

2020. március 14. 12:22 MTI

Harmincegy éve, 1989. március 14-én halt meg Zita királyné, az utolsó magyar király, IV. Károly (I. Károlyként az utolsó Habsburg-császár) felesége. Férje halálának 67. évfordulóján, április 1-jén Bécsben temették el ünnepélyes külsőségek között, koporsóját a kapucinusok templomának kriptájában, a Habsburgok ősi temetkezési helyén helyezték el, szíve a dinasztia szokásainak megfelelően testétől elválasztva Svájcban maradt.

Korábban

Zita Mária Adelgunda Mikaéla Rafaéla Gabriela Jozefa Antónia Lujza Ágnes Bourbon-pármai hercegnő Viareggióban jött a világra 1892. május 9-én. Apja az utolsó uralkodó pármai herceg, a trónjától 1859-ben megfosztott I. Róbert, anyja Mária Antónia portugál infánsnő volt. Zita Bajorországban a vizitációs apácáktól, majd az Anglia melletti Wight-szigeten a bencés nővérektől kapott szigorú katolikus nevelést. Az éghajlatot nehezen viselte, ezért anyja hazavitte, és a csehországi Franzensbadba küldte gyógykúrára. Itt ismerkedett meg 1909-ben a regimentjével a közelben állomásozó Károly főherceggel, aki második helyen állt az osztrák trónöröklési sorban. A két fiatal egymásba szeretett, 1911. október 21-én össze is házasodtak. (Károly így azon kevés Habsburg uralkodók egyike, akik feleségüket nem kapták, hanem választották.) Első gyermekük, Habsburg Ottó 1912 novemberében született meg.

Ferenc Ferdinánd 1914. június 28-i meggyilkolása után Károly trónörökössé lépett elő, majd Ferenc József 1916. november 21-i halálát követően osztrák császárként I. Károly, magyar királyként IV. Károly néven trónra lépett. Magyar királlyá koronázására – a tomboló világháborút mintegy zárójelbe téve – 1916. december 30-án fényűző külsőségek között került sor a budai Mátyás-templomban, s vele együtt koronázták meg Zitát is. A szertartást Csernoch János esztergomi érsek, hercegprímás vezette, a szertartás során a Szent Koronát Zita jobb vállához érintették, fejére a veszprémi püspök tette a házi koronát.

Az arannyal és gyönggyel hímzett uszályos díszruhát, hajában csipkefátyolt, fején gyémántos diadémot viselő királyné magyarul mondta el a koronázási esküt. A határozott és céltudatos Zita, aki magyar alattvalói kedvében járva még a paprikás csirke elkészítését is megtanulta, férje tanácsadójaként tevékenyen beavatkozott a politikába. Károly sógora, Sixtus pármai herceg révén kezdett béketapogatózásba, s a levél nyilvánosságra kerülése után Zita is a németbarát körök céltáblája lett.

Az Osztrák-Magyar Monarchia a vesztes háború végén széthullott. Károly 1918. november 11-én lemondott az osztrák, majd 13-án a magyar államügyekben való részvételről, a trónról azonban nem. Zita ehhez az állásponthoz élete végéig kitartóan ragaszkodott, szavai szerint “egy uralkodó nem mondhat le, csak megfosztható trónjától”. A házaspár svájci emigrációba vonult, ahonnan Károly 1921 márciusában és októberében is sikertelenül kísérelte meg magyar trónja visszaszerzését. A második királypuccs után a házaspárt néhány napig a tihanyi apátságban tartották fogva (ekkor tartózkodtak utoljára magyar földön), majd a kellemes éghajlatú, de biztonságos távolságban fekvő Madeira szigetére szállították őket.

IV. Károly 1922. április 1-jén spanyolnáthában meghalt, az alig harmincéves Zita nyolcadik gyermekét várva maradt egyedül és pénz nélkül. Az utódállamok nem tudtak megegyezni a volt királyi családnak fizetendő apanázsról, így innen csak nagyon kevés pénz érkezett. Zita egy időre rokonánál, XIII. Alfonz spanyol királynál talált menedékre, Erzsébet lányát Madridban szülte meg. A család 1929-től Belgiumban élt, majd az Anschluss, a restaurációs remények teljes szertefoszlása után Kanadába költöztek, 1948-ban az Egyesült Államokban telepedtek le. Az özvegy királyné minden erejét gyermekeire fordította, akiket magyarul is megtanított imádkozni, a legidősebb Ottót pedig trónörökösnek nevelte.

Az ötvenes években visszatért Európába, 1959-ig Luxemburgban, 1962-től a felső-bajorországi Pöckingenben élt, élete utolsó évtizedeit Svájcban, az osztrák határtól 30 kilométerre fekvő Zizers apátságban töltötte. Ausztriába egy törvény értelmében mégsem utazhatott be, mert nem mondott le a trónról. (A realitásokkal számot vető Habsburg Ottó ezt 1961-ben megtette, sőt 1967-ben kezet fogott Bruno Kreisky osztrák kancellárral.) Zita élete alkonyán, hat évtized után, két alkalommal mégis egykori birodalmának földjére léphetett: kilencvenévesen Adelheid lánya, majd néhány hónappal később édesanyja sírját kereshette fel.

A büszkeségét és tartását soha el nem vesztő, férje halála után csak feketében járó Zita visszavonultan élt, de a világ dolgaitól nem szakadt el. Szellemi frissességét megőrizte, öt nyelven beszélt, több napilapot járatott, rádiót hallgatott. Hajnali ötkor kelt, és hithű katolikusként minden reggel részt vett a misén. Kilencvenötödik születésnapját több mint száz családtagja, gyermekei, unokái és dédunokái társaságában ünnepelte, szinte már teljesen vakon.

A 640 éven át uralkodó Habsburg-dinasztia utolsó koronás fejének özvegyét kilencvenhét éves korában, 1989. március 14-én érte a halál a svájci Zizersben. Férje halálának 67. évfordulóján, április 1-jén Bécsben temették el ünnepélyes külsőségek között. Koporsóját a kapucinusok templomának kriptájában, a Habsburgok ősi temetkezési helyén, szívét a dinasztia szokásainak megfelelően testétől elválasztva Svájcban, a muri apátságban, férje szíve mellé helyezték el. IV. Károlyt 2004-ben avatta boldoggá II. János Pál pápa. 2009 decemberében egy franciaországi egyházmegyében, a Le Mans-i püspök közbenjárására megindult Zita királyné boldoggá avatási eljárása is.