2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Négy évtized után újra látogatható a Szerelmesek háza Pompejiben

2020. február 20. 13:18 MTI

Negyven év után megnyitották a Szerelmesek házát (Casa degli Amanti) Pompejiben a látogatók előtt. Az épület éveken át tartó felújításon esett át, miután egy 1980-as földrengés megrongálta – mondta el a keddi megnyitón Dario Franceschini olasz kulturális miniszter.

Egy nagyobb európai uniós felújítási projekt fejeződött ezzel be, melynek eredményeként az ókori romváros három fontos épülete újult meg. Ezek között van az 1933-ban feltárt, majd 1980-ban az irpiniai földrengés miatt erősen megrongálódott Szerelmesek háza.

Ez az egyetlen épület Pompejiben, amelynek emeleti szintje is csaknem teljes épségben megőrződött. Az épület feltételezhetően bordélyház volt. Nevét a bejárat melletti feliratról kapta: “Amantes, ut apes, vita(m) mellita(m) exigunt. Velle” (A szerelmesek, mint a méhek, olyan édesen élik az életet, mint a méz. Bárcsak így volna).

A másik két újonnan megnyitott épület az Európa hajó háza és a Gyümölcsöskert háza. Előbbi neve egy metszett falfestményre vezethető vissza, melyen az Európa nevet viselő teherszállító hajó és mellette kisebb hajók láthatóak.

A Gyümölcsöskert házában kerteket ábrázoló színpompás festmények láthatóak. A freskókkal díszített Szerelmesek házának felújítási munkálatai 2014-ben kezdődtek, hogy megmentsék a történelmi jelentőségű helyszínt a széteséstől.

A szerkezet a külső jellemzők alapján az időszámítás előtti első századra vezethető vissza, míg a díszítés az időszámítás előtt 62-t követő időszakból származik. A projektre az Európai Unió és Olaszország 2012 óta összesen 105 millió eurót (35 milliárd forintot) biztosított.

“Pompeji az újjászületés jelképe és például szolgál egész Európa számára az uniós pénzek felhasználását illetően. Hála az Európai Unió finanszírozásának, Pompejiben ismét végezhető régészeti kutatómunka” – mondta Franceschini.

A nápolyi öbölben fekvő Pompejit és Herculaneumot a Vezúv kitörése pusztította el 79. augusztus 24-én. Pompeji 20 ezer lakójának jelentős része meghalt, amikor a várost maga alá temette a láva, sár és por, és konzerválta.

Csak a 18. században fedezték fel az elfeledett város nyomait, benne számos nagyon jó állapotban megőrződött holttesttel, amelyek még abban a pozícióban voltak a rétegek alatt, amelyben egykor az életükért küzdöttek. A megőrződött település 44 hektárját feltárták. Pompeji ma a legjobb állapotban fennmaradt antik romváros, az UNESCO világörökségének része.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár