2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben

2019. július 22. 10:20 MTI

Izraeli régészek a muszlimok Izraelbe érkezésének idejéből származó, 1200 éves mecsetet találtak a Negev sivatagban - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

A legkorábbi eddig ismert falusi mecsetet találták meg a Rahat nevű izraeli beduin városnál, az imahelyet a régészek a helyi fiatalokkal együtt tárták fel az elmúlt hetekben egy új lakótelep építése előtt.

Az izraeli régészeti hatóság (IAA) szakemberei szerint különösen ritka közel-keleti leletre bukkantak, amelyet valószínűleg egykor a helyi földművesek használtak.

"Nagyon nem mindennapi a Közel-Keleten és az egész világon a korai iszlám korban a helyi földművelők mecsete, s különösen Beér-Sevától északra, ahol hasonló épületekről sem tudtak eddig - nyilatkozta az ásatásokat vezető Sahar Cúr és Jochanan Zeligman a lapnak.

"Ebből a korból ismerünk nagy jeruzsálemi és mekkai mecseteket, de itt egy kicsiny, a helyieket szolgáló, négyszögletes imahelyről van szó, amely az ég felé nyitott volt, és ahol ima közben délre, Mekka felé néztek"- tették hozzá.

A korai iszlám idején, a 7-8. században épült mecset mellett egy korabeli falu épületei is előkerültek: bizánci korból származó 6-7. századi és későbbi, korai muszlim házak egyaránt.

Ez az egyik legkorábbi, eddig megtalált mecset, amely az Izrael földjén ekkoriban végbement kulturális és vallási változásokról is tanúskodik, az iszlám vallás térfoglalásáról, a 636-os jarmúki csatát követő térségbeli hódításáról.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár