A leszármazottakban tovább élnek a második világháború által okozott traumák

Hazugság a vásznon

A Leghosszabb Nap című 1962-es nemzetközi koprodukcióban készült, az 1944-es normandiai partraszállásról szóló háborús film egyik jelenetében egy Richard Beyman által alakított fiatal amerikai ejtőernyős megoszt egy cigarettát Richard Burton karakterével, egy tapasztalt brit pilótával.

A film végén zajló jelenet az ártatlanság és a keserű tapasztalatok találkozását jelképezi: a Burton által alakított pilóta, David Campbell (aki a film sok szereplőjétől eltérően kitalált személy) már az 1940-es angliai csata óta harcol, míg társa, Arthur „Dutch” Schultz közlegény csupán most lépett először a harctérre.

Miután több kilométerre ért földet a kijelölt céltól, a film szerint a partraszállás napját azzal töltötte, hogy egységét kereste, a küzdelem zaja felé tartva, azonban nem sikerült elérnie azt. Még egyetlen lövést sem adott le fegyverével.

Az igazi „Dutch” Schultz D-napja ettől igencsak különbözött. Az igaz, hogy sok más ejtőernyőshöz hasonlóan az éjszakai-hajnali művelet során nem a számára kijelölt célterületen dobták le, azonban hamar csatlakozott más útjukat kereső amerikai katonákhoz, akikkel együtt intenzív német aknavetőtűz alá került.

Ezután végig kellett néznie, ahogy egy súlyosan sebesült bajtársát kegyelemből lelövik a többiek. Estére már a később híressé vált Sainte-Mère-Église kisváros közelében egy hídért folyó harcban vett részt – ez négy napon át dúlt, amíg a németek vissza nem vonultak.

1944 szeptemberében, immár Hollandiában, Schultz egy alkalommal nem tehetett egyebet, mint hogy rózsafüzérét markolja, miközben szakaszparancsnoka a szeme láttára halt meg. 1944 telén két hetet töltött kórházban tüdőgyulladással – mire visszatérhetett a frontra, az Ardennekben történt német ellentámadás feltartóztatásában ezredének több mint fele életét vesztette.

A borzalmak csúcsa azonban még csak ezután következett: jelen volt a wöbbelini koncentrációs tábor felszabadításánál, ahol – mint később elmondta – „nehéz volt megkülönböztetni az élőket a holtaktól.”

Akár hasonlított Schultz korábbi énjére Beymer ártatlan karaktere, akár nem, annyi biztos, hogy az 1945-ben az Egyesült Államokba visszatérő férfi már egészen más volt. A barátnője által megismert vidám természetű, vicces kedvű legény, akire 1943 óta várt, komorrá és melankolikussá vált.

1945. decemberi esküvőjük után tapasztalta meg először újdonsült férje rémálmait – miközben nyugat felé tartottak vonattal Schultz szüleit meglátogatni, a férfi elkezdett álmában kiabálni, és megpróbált kimászni a kocsi ablakán. Az is feltűnt az új feleségnek, hogy férje igen gyakran nyúl flaskájához.

„Az emberek nem akarják tudni, milyen volt”

„Apám funkcionáló alkoholista volt” – mondja Schultz lánya, Carol Schultz Vento. „Egyfajta öngyógyszerezés volt ez valójában.” Carol elmondása szerint az akkoriban előtérben lévő narratíva fáradhatatlanul vidám és optimista volt: a második világháború hősei immár egy virágzó békebeli társadalom felépítésén dolgoztak, és a házasságok számának háborút követő ugrásszerű növekedése mellett senki sem beszélt a válásokéról, amely viszont rekordot döntött.

Arról sem esett szó, hogy a veteránkórházak megteltek súlyos lelki problémákkal küzdő férfiakkal, az 1950-es és 1960-as évek filmjei pedig nem a háború valóságát ábrázolták. Édesapja azt mondta neki erről: „Az emberek nem akarják tudni, milyen volt.”

Más ilyen gondokkal küzdő veteránokkal szemben „Dutch” Schultz sosem vált erőszakossá, és nem voltak dühkitörései. Amikor ittas volt, „vagy viccelődött, vagy sírt” – mondja Carol. Schultz rémálmai azonban élete végéig elkísérték. Carol édesanyja arról beszélt, rendszeresen arra ébredt éjszaka, hogy nem csupán az ágyneműt, de a matracot is teljesen átáztatta az izzadság.

Válásuk után Schultz egy este felhívta lányát: a zokogó férfi arról számolt be, új felesége megpróbálta felvágni az ereit a fürdőkádban, Schultz pedig emiatt szintén az öngyilkosságot fontolgatta. Elmondta, hogy borzasztó apa volt, mire Carol biztosította őt, hogy ez nem igaz. Mint évekkel később megtudta, édesapja a beszélgetés alatt végig egy pisztolyt tartott saját fejéhez.

Schultz ezt az esetet követően elvonókúrára jelentkezett, majd alkoholellenes és függőségmegelőző programokból épített magának karriert. Folyamatosan küzdött azért, hogy a veteránügyi minisztérium hajlandó legyen elismerni és kezelni a pszichológiai sérüléseket, amelyekkel a háborúból tért vissza. 80 éves volt, amikor a csatát végre megnyerte – mindössze két évvel halála előtt.

1. Hazugság a vásznon
2. A szülői trauma kivetülései
3. Hiányos kezelés

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

Titanic

• Több mint hét évtizeddel az elsüllyedése után fedezték fel a Titanic roncsait
• Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából
• A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
• A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
• Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
• Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot? 
• 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
• Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
• A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát