Amikor hószobrok hada ékesítette a régi Városligetet

2020. december 15. 17:48

Krúdy Gyula írja egy helyen, hogy„a hóesés kiszakítja az embereket a valóságos időből”. Ezért is használta fel oly gyakran történetei helyszíneként a havas tájakat, utcaképeket. Krúdy írásaiban gyakran feltűnik a téli Városliget is. Persze nemcsak a Városligethez ezernyi szállal kötődő írónak volt kedvelt témája a téli, behavazott park. Szívesen megörökítették más művészeti ágak képviselői is: az írók mellett költők, festők, fotósok. Ezúttal a romantikus hóbundába öltözött városligeti szobrokról készült régi felvételek közül válogattunk. Meglepetésünkre a behavazott kő- és bronzszobrok fotói mellett a közel százéves újságok lapjain hóból gyúrt-faragott művészi alkotások képeivel is találkoztunk.

Korábban

Bár az egykor oly népszerű postai képes levelezőlapok többsége a zöldellő nyári parkot és a napfényben úszó szobrokat ábrázolta, annak idején divatja volt a téli fővárost ábrázoló képes levelezőlapoknak is. Téli képeslap esetén elengedhetetlen kelléke volt a fotónak az épületeket, szobrokat befedő, vastag, romantikus hóbunda.

Az amatőr fotósok mindig is kedvelték a behavazott szobrokat, gyakran állították alanyaikat – főként a hógolyózástól, szánkázástól kipirult, vidám gyerekeket – a havasan is méltóságteljes városligeti szobrok elé.

Volt egy különleges, szomorú tél, amikor a Szépművészeti Múzeum épületében, a Reneszánsz Csarnok közepén álló szobrot – Colleonimonumentális lovasszobrának gipszmásolatát – is hó fedte. Az 1944–45-ös, háborús télen történt, amikor az épület – már az ősz folyamán – több bombatalálatot kapott. A bombázástól összetörtek a kiállítótermeket bevilágító, üvegezett tetőablakok és szabadon beeshetett az épületbe a hó. Mivel a háborús körülmények között nem tudták kijavítani a tetőzetet, a csapadékos, fagyos tél nagy pusztítást végzett.

A Műcsarnok oldalánál álló Szent Kristóf-szobrot érdekes hangulatúvá változtatta a hóesés. Botfai Hűvös Lászlóalkotása azt a bibliai jelenetet örökíti meg, amikor Szent Kristóf a kis Jézust a vállán vitte át a megáradt folyón. Így lett belőle az úton járók, majd a 20. században a gépkocsival közlekedők védőszentje. Ezeken a téli felvételeken viszont a segítőkész szent mintha a hóban gázolna, hátán cipelve a szintén behavazott gyermeket.

A régi időkben, száz–százötven évvel ezelőtt, jóval hidegebbek voltak a fővárosi telek, mint napjainkban. A Városligetet akkor még nem védték a fagyos szelektől emeletes házak. A parkot ropogós hó borította, rendszerint január közepére a tó is befagyott, és megkezdődhetett a korcsolyaszezon. A farsang idején a Pesti Korcsolyázó Egylet évről-évre jelmezes jégkarneválokat rendezett, amelyek kiemelkedő társasági eseménynek számítottak. Az 1909 januárjában rendezett jégkarneválon a társaságbeli urak és hölgyek gyönyörű magyar jelmezekben, művészek közreműködésével, megelevenítették Mátyás királlyá koronázását a Duna jegén. A tó körüli dekorációs munkákat nem kisebb mester irányította, mint Stróbl Alajos, a kor vezető szobrásza. A tó partján a középkori Pest dunaparti házikóit ábrázoló paravánokat állítottak fel, Stróbl pedig megtervezte és – segítőivel – hóból és jégből megformálta Mátyás király hatalmas, mérete alapján a rekordok könyvébe illő hószobrát.

A behavazott Városliget a két világháború közötti években is beindította a művészek – és nem mellékesen a lapszerkesztők – élénk fantáziáját. Amikor 1929-ben, február legvégén egy nagy havazás félméteres hóbundába öltöztette a fővárost, a Színházi Élet című képes hetilap szerkesztőinek remek ötlete támadt. Kitalálták, hogy a közeli Képzőművészeti Főiskola szobrásznövendékei között hószobrász versenyt rendeznek a Városligetben. A szobrásznövendékek nagy lelkesedéssel fogadták a verseny hírét, különösen, amikor kiderült, hogy a legsikerültebb alkotásokat jelentős pénzdíjakkal jutalmazza az újság.

A versenyről természetesen hangulatos, képekkel illusztrált riport jelent meg a Színházi Életben. A riporter, Komlós Jenő beszámolója szerint „egymásután emelkedtek ki a földből, illetve a hóból, a telet szimbolizáló figurák, itt egy valóságos, bár kissé stilizált hóember, odébb egy leboruló női akt, a tél imádatának pózában, mellette egy hóval telt taligát vonszoló férfi és így tovább”. A festői háttérben rendkívül érdekesen ható művészi kompozíciókat többszáz főnyi közönség vette körül, és amikor megérkezett a zsűri, hogy a szabadban rendezett hószobor-kiállítás anyagát megbírálja, a közönség meleg ünneplésben részesítette a fiatal művészeket.

A szerkesztőség a főiskola tanárai mellett ismert képzőművészeket kért fel a bíráló bizottságba: Kisfaludy Strobl Zsigmond, Sidló Ferenc, Szentgyörgyi István és Hermann Lipót alkották a rangos zsűrit. Amint a riportban olvashatjuk: „Sorra megtekintették a hószobrokat, nagy elismeréssel nyilatkoztak egyik-másik sikerültebb munkáról, majd rövid tanácskozás után meghozták döntésüket.”A jól megérdemelt pályadíjakat a zsűri elnöke, Hermann Lipót festőművész nyomban átnyújtotta a fagyos hó formázásától kivörösödött kezű nyerteseknek, akiket a közönség lelkesen megtapsolt.

A százpengős első díjat végül Schrotta J. Frigyesnek ítélték oda «A tél tündére» című, remekül sikerült aktjáért. Az ötvenpengős második díjat Boda Gáborvitte el «A tél imádata» című szobrával, a harmadik díjat Szomor László, Nagy Gyula és Kaszás Miklósnyerték, «Prometheus» című, közösen készített, érdekes kompozíciójukkal. A hóban, fagyban rendezett, télbúcsúztató szobrász verseny zárásáról így számolt be a Színházi Élet jótollú riportere: „A kíváncsiak tömege lassan szétoszlott, a zsűri tagjai autóba ültek, a kiállító művészek vidám hangulatban megindultak a város felé –a mezőőr pedig lapátot ragadott és egymásután ledöntötte a hószobrokat. Hivatalos megokolás szerint közrendészeti érdekből. Megnyugtató, hogy azért nem esett nagy sérelem a művészeten. Szegény szobrok nem voltak amúgy sem maradandó értékűek. A mezőőr éppen csak hogy megelőzte a –napot.” (x)