Kancsalság is segíthette da Vinci művészi zsenijének kibontakozását

2018. október 19. 16:49 Múlt-kor

Leonardo da Vincit a világtörténelem egyik legnagyobb művészeként tartjuk számon. Egy új elmélet szerint alkotói tehetségét egy első hallásra kellemetlen látásprobléma is erősíthette. A neves polihisztor feltételezett önarcképei alapján ugyanis elképzelhető, hogy ő maga is kancsal volt, ami pedig előnyére válhatott a térbeli ábrázolások elkészítése során.

Korábban

Egyes kutatások már régebben kimutatták, hogy a képzőművészek között az átlagnál nagyobb arányban fordulnak elő bizonyos látásproblémák. Az olyan elváltozások, mint például a kancsalság jelentősen befolyásolják az ember térlátását, ami ugyan a mindennapi életben problémákat jelenthet, egy alkotónak még akár előnyére is válhat. Így talán nem is megelő, hogy olyan legendás festők, mint Rembrandt vagy éppen Picasso valószínűleg szintén kancsalságban szenvedhettek, amely megállapításra a kutatók az általuk készített önarcképeket vizsgálva jutottak.

Hasonló vizsgálatot végzett el a közelmúltban a City University of London neurológus professzora, Christopher Tyler, aki hat olyan képzőművészeti alkotást elemzett, amelyekről elképzelhető, hogy – legalábbis részben – da Vinci megjelenését örökítették meg. A vizsgált alkotások között találjuk Andrea del Verrocchio két szobrát (Dávid és az Ifjú harcos), amelyekhez egyes művészettörténészi elméletek szerint a fiatal Leonardo állhatott modellt, amikor Verrocchio tanítványa volt.

Leonardo két további festménye (Keresztelő Szent János és a Salvator Mundi) bár nem hagyományos értelemben vett önarckép, de Tyler szerint azok arcait szintén saját vonásai alapján formálhatta meg a művész. Végezetül két rajz (a Vitruvius-tanulmány, illetve időskori önarcképe) került bele Tyler kutatásába.

Tyler vizsgálata során végül arra jutott, hogy valamennyi vizsgált arcon úgynevezett exotrópia, vagyis kifelé térő kancsalság figyelhető meg, amely azt jelenti, hogy egyik vagy mindkét szem kifelé fordul. Az ábrázolásokon megmért szemtengelyferdülés jellemzően hasonló mértékű (-8,6 és -13,2 fok közötti) volt, amely illeszkedik az extrópia jellegzetességeihez.

Felmerül a kérdés, hogy mindez hogyan befolyásolhatta da Vinci művészi képességeit. Tyler szerint elképzelhető, hogy da Vinci esetében intermittáló kancsalságról kell beszélnünk, ami azt jelenti, hogy a szemek nyugodt állapotban fordultak rossz felé, míg ha Leonardo rákoncentrált valamire, akkor mindkét szemével képes volt ugyanoda nézni. Ez azért lényeges, mert a térlátás alapvetően a két szem által alkotott kép egybeolvasztásával jön létre az agyban. A gyakorlatban így ez azt jelenthette, hogy Leonardo élete nagyrészében két dimenzióban látta az elé táruló világot, aminek köszönhetően jobban el tudta képzelni a megfesteni kívánt dolgokat a vásznon is.