2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Követ tömtek a tízéves gyermek szájába, hogy ki ne keljen a sírból

2018. október 15. 08:37 Múlt-kor

Egy „vámpírsírt” fedeztek fel amerikai régészek a közép-olaszországi Lugnano mellett. A római kori temetkezési helyszín fontos bizonyíték, hogy az ókorban is alkalmazták a leginkább a középkorból és a kora újkorból ismeretes szokást, miszerint a gyanúsnak bizonyuló halottat valamilyen módon a föld alatt kell tartani, nehogy kimásszon onnan, adta hírül az Independent.

„Sohasem láttam még ilyet. Ez nagyon furcsa és rendkívül különös” – mondta a most feltárt sírról David Soren, az Arizonai Egyetem régésze, aki már évtizedek óta vezet ásatást Lugnano környékén. A szakemberek egy tízéves gyermek maradványait fedezték fel, akinek a szájába egy követ tömtek, feltehetőleg attól tartva, hogy különben felkel a sírjából, és az általa hordozott betegséget elterjeszti az élők között.

A „lugnanói vámpír” névre keresztelt gyermek ugyanis a csontjaiból vett minták elemzése alapján maláriás volt, amikor elhunyt. A tízéves fiatalember az úgynevezett „Gyermekek temetőjében” (La Necropoli dei Bambini) nyugodott, egy elhagyatott, első században épült római villa körül, ahol több tucatnyi fiatal maradványait tárták már fel a régészek. A sírkertben egyébként számos, boszorkányságra utaló bizonyítékra leltek már, mint például varangyos béka csontjai, hollókarom vagy bronzüst.

A „gyermekvámpír” az V. század közepén élhetett, amikor halálos maláriajárvány söpört végig Itália középső részein. A régészek úgy vélik, azért is találhattak ebben a temetőben szinte kizárólag csecsemő-, illetve igen fiatal gyermeki maradványokat, mert ők voltak a legkevésbé ellenállóak a betegséggel szemben.

A tízéves gyermek nemét nem tudták megállapítani a szakemberek, ám az bizonyos: ő a legrégebben élt gyermek, akit a helyszínre temettek el. A „gyermekvámpír” volt az öt közül az egyik, akit idén nyáron tártak fel az amerikaiak. Különlegesség, hogy tetőcserepek alatt nyugodott a kis test. „Mikor megláttuk a tetőcserepeket, arra gondoltunk, hogy újrahasznosították a sírt – ami e temetőben igen gyakori volt – és a sírhant két, egymás alatt fekvő elhunytat fog felfedni. Ám ennél jóval különlegesebb leletre bukkantunk” – magyarázta David Pickel stanfordi régész.

A gyermek tágra nyitott állkapcsai, valamint a fogai felületén lévő nyomok alapján egyértelmű, hogy a kő nem véletlenül került oda, hanem szándékosan lett odahelyezve. Ehhez hasonló temetkezési eljárásokat számos helyen találtak már a régészek Velencétől Lengyelországig, Bulgáriától az angliai Northamptonshire megyéig. Nem csupán kő vagy tégla szájba illesztésétől várták azt, hogy az elhunyt sohase keljen fel többé. Volt, hogy feldarabolták a megboldogult testét, lefejezték vagy fejjel lefelé temették el, olykor pedig keresztüldöfték a szívét, hogy a vámpírszerű lénynek hitt halott ne térhessen vissza az élők közé.

„Tudjuk jól, hogy a rómaiak mennyire aggódtak emiatt, és még az ehhez hasonló boszorkányságokat is képesek voltak megtenni, hogy megállítsák visszatérésében a gonoszt, amely hitük szerint egyértelműen a testben volt” – magyarázta Soren.

A tályogos fog, amely a malária egyik mellékhatása lehetett, szolgáltatta a bizonyítékot arra nézve, hogy a gyermek a járvány során hunyt el, csakúgy, mint számos társa a temetőben. (Bár a részletes vizsgálatok még hátra vannak.) Kicsit távolabb egy hároméves kislányt találtak, akinek karjai és lábai fölé tették a köveket, szintén abból az okból, hogy ne kelhessen ki a sírjából a halála után. „Ez egy nagyon is emberi dolog, hogy olykor kételkedtek, valóban elhunyt-e a halott” – tette hozzá a kutató. Maga a vámpírmítosz is a paraszti rétegek megmagyarázhatatlan jelenségekkel szembeni félelmének köszönhetően született meg. „Minden sír és minden sírhant jelentőséggel bír, ugyanis ablakot nyit számunkra, hogy megértsük az ősi elmét” – tette hozzá.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A gyermek szájába tuszkolt kő
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár