Hátborzongató öregedésgátló módszer a 16. században: az aranyivás

Diane de Poitiers (1499-1566) nem büszkélkedhetett királyi vérrel, ám külsejének és eszének köszönhetően hatalmas befolyása volt II. Henrik francia királyra. Saint-Vallier grófkisasszonya férjének, Maulévrier grófjának köszönhetően került I. Ferenc francia király udvarába. A házassággal a Valentinois hercegnéje címet is elnyerő nő 31 éves korában özveggyé vált, és néhány év múlva a nála pontosan húsz évvel fiatalabb Henrik trónörökös szeretőjévé lett. A kegyencnő hamarosan elűzte a többi szeretőt az udvarból, és még a II. Henrik néven, 1547-ben trónra ülő király feleségének, Medici Katalinnak is el kellett tűrnie jelenlétét.

A párizsi udvar teljhatalmat szerző kegyencője nem csupán az ágyban tudta lenyűgözni a fiatal férfit, de az elképzeléseivel is. A korabeli krónikások hatalmas befolyásáról regélnek, mind művészeti, mind politikai területen. A „gyors észjárású reneszánsz asszonyként” is jellemzett Diane a művészek patrónusa volt és ő irányította a királyi család gyermekeinek oktatását is.

A hercegné kortalannak tűnt. Brantôme francia krónikás mindössze fél évvel azelőtt találkozott az asszonnyal, hogy 66 esztendős korában elhunyt. Elismerte, hogy nem sok ismerete van az asszony által napi rendszerességgel elfogyasztott „iható aranyról és egyéb gyógyszerekről”, amelyek állítólag hozzájárultak bámulatos külsejéhez. Ám megállapította: „szentül hiszem, ha ez az asszony még száz évet élne, akkor is kortalan volna, és mi sem látszódna arcán”.

Az öregedésgátlók igencsak színes kínálatából választhatott a de Poitiers korában élt nő. A patikusok a skorpióolajtól kezdve a pókháló elixírig bezárólag szinte bármit megpróbáltak eladni, amelyről valaha úgy hitték, megállítja az öregedést. Maga az aranyivás ötlete is az ókorból, pontosabban Idősebb Pliniustól származik, igaz, ő kenőcs formájában a szemölcsökre és a fekélyekre ajánlotta. A II-III. században élt Vej Po-jang kínai tudós már azt írta az aranyról, hogy halhatatlan anyag, és aki iszik belőle, élete hosszú lesz. Az ókori egyiptomiak is esküdtek az „aranyvízre”, mint kortalanná tevő szerre. Maga az elmélet abból a tényből fakadt, hogy az arany nem „romlik meg”, nem pusztul el, élettartama pedig szinte örök.

Lydia Kang és Nate Pedersen Kuruzslás című könyvükben azt írják, hogy az aranyivás szokása a középkorban a kíváncsiság és az őszinte buzgalom eredménye, de főként annak köszönhető, hogy az alkimisták rájöttek, miként lehet feloldani a szilárd aranyat folyékonnyá. Aurum potabile, vagyis az aranyivás szokása a 16. században kezdett vészesen terjedni, ekkoriban az orvosok az epilepsziától a mániákusság különböző szintjeiig szinte mindent így akartak kikúrálni.

Az arannyal átitatott receptek főként Jean Beguin és Christophe Glaser orvosoknak, valamint a 13. században élt, rövid életű portugál pápa, XXI. János újra elővett jegyzeteinek köszönhetően indultak ámokfutásnak. Az egyházfő írt egy aranyat is tartalmazó, az ember ifjúságát megőrző folyadékról. Többek között tartalmazott az arany mellett még ezüstöt, vasat, rezet és ólomreszeléket is, amelyeket bele kellett helyezni egy kifejezetten undorító löttybe, amelynek a következő összetevői voltak: szűz gyermek vizelete, fehérbor, édeskömény nedve, tojásfehérje, szoptató asszony teje és vörösbor. Fontosnak tartja a recept írója, hogy ebben a sorrendben helyezzük bele az anyagokat, és a következő hat napon át mindennap ismételjük meg a procedúrát.

Az olvadt arany ivását egyébként nem csupán a korabeli szépségipar, hanem a spanyol inkvizíció is alkalmazta, csupán ők nagyobb mennyiségben folyatták le a páciens torkán, és a cél nem az örökké tartó vonzerő elérése volt, hanem a halál. Idővel a szépségiparban is rájöttek, hogy az aranyos öregedésgátló halálos is lehet, így később már nem alkalmazták.

Az 1566-ban elhunyt Diane de Poitiers halálában is nagyban közrejátszhatott az arany szervezetbe bekerülése, bár ennek ellenére igen szép kort élt meg. A franciaországi Anet városában temették el, ám holtteste végül egy tömegsírból került elő, amelybe feltehetőleg a francia forradalom során került. Hajának elemzése során kiderült, hogy valóban a nemesfém okozta krónikus mérgezés következtében hunyt el. Érdekes módon, az arany megivásának szokása nem tűnt el teljesen, egy svájci fahéjas likőr, a Goldschläger ma is tartalmaz apró arany pelyheket az üveg belsejében.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

­ősz
Múlt-kor magazin 2020

• Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
• Hét halálos divattrend
• Galgamácsa királyi vadászkastélya
• Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
• Aki elhozta Párizst Budapestre
• A Mona Lisa titokzatos elrablása 
• Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
• A darázsderék tündöklése és bukása
• Rubens fejedelmi falvédői