A sajtó nem bánt kesztyűs kézzel az első külföldön született First Ladyvel

2018. augusztus 17. 18:51 Múlt-kor

Amikor Donald Trumpot 2017. január 20-án beiktatták az Egyesült Államok elnökévé, felesége, a szlovén Melania Trump egy „rendkívül kis létszámú klub” tagja lett. Ő mindössze a második Frist Lady, aki nem az Egyesült Államok területén született. Az első John Quincy Adams felesége, a Londonban született Louisa Adams volt, aki – akárcsak Melania – gyakran került a politikai cikkek középpontjába.

Korábban

Louisa Catherine Johnson 1775. február 12-én született egy amerikai kereskedő, Joshua Johnson és egy angol asszony, Catherine Nuth lányaként. A család nem sokkal Louisa születését követően – az amerikai függetlenségi háború miatt – kénytelen volt elhagyni Londont és a franciaországi Nantes városában keresni menedéket. A háború lezárultát követően Johnson visszatérhetett Londonba, ahol 1790-től már az újonnan született Egyesült Államok konzuljaként is tevékenykedett.

Louisa – bár apja révén amerikai állampolgár volt – élete első 26 évét Európában élte le, anélkül hogy egyetlen alkalommal is elutazott volna Amerikába. A Londonban élő lány 1795-ben ismerkedett meg az ifjú John Quincy Adamssel, aki ekkor az Egyesült Államok hollandiai nagyköveteként szolgált és gyakran dolgozott együtt az Angliában működő amerikai diplomatákkal – köztük Louisa édesapjával – is.

Johnsonéknál vendégeskedve Adams szeme először Louisa egyik nővérén akadt meg, de rövidesen már neki kezdett udvarolni. A fiatal pár 1797-ben döntött úgy, hogy összekötik életüket. Érdekesség, hogy a házasságot először egyik család sem támogatta túl lelkesen. Bár a súlyos anyagi problémákkal küzdő Johnson család szempontjából Louisa egyértelműen „felfelé” házasodott (lévén John Quincy Adams édesapja, John Adams az Egyesült Államok alapítóatyáinak egyike, illetve éppen hivatalban lévő elnöke volt), Joshua Johnson úgy vélte, hogy a „jenkik” megbízhatatlan férjek. Az Adams-szülők is ellen voltak a násznak, igaz, ők elsősorban fiúk politikai karrierjét féltették az „európai lánytól” – mint később kiderült, nem is alaptalanul.

John Quincy Adams apjához hasonlóan komoly ambíciókkal rendelkezett. Amikor 1825-ben úgy döntött, hogy elindul az elnöki posztért, már hosszú diplomáciai és törvényhozói karrier állt mögötte. Felesége, akivel 1801-ben költöztek először haza, mindvégig az oldalán állt eközben. Bár a városi élethez szokott, művelt Louisa először valóban idegenül érezte magát az Adams-család Massachussets állambeli vidéki birtokán, fokozatosan megszerette új életét. A kiváló szervezőkészséggel megáldott asszony pont abban tudott segítségére lenni férjének, amiben a legnagyobb szüksége volt. John Quincy Adams ugyanis távolról sem volt egy társasági ember és kortársai szerint fájóan nélkülözte azt a személyes karizmát, amellyel a korábbi elnökök – vagy éppen Adams legnagyobb riválisa, Andrew Jackson kétségtelenül meg volt áldva.

Louisa azonban teljes természetességgel mozgott a washingtoni társaságokban, banketteket szervezett, szórakoztatta a többi politikus-feleséget és rövidesen a főváros legismertebb vendéglátójává vált. Bár azt terjesztette magáról, hogy nem érdeklődik a politikai iránt, ma már tudjuk, hogy rendszeresen bent ült a kongresszusi üléseken és nagy szorgalommal olvasta az újságokat. Így nem csak „kampányeseményeivel”, de tanácsaival is hozzá tudott járulni, hogy Adams folyamatosan reflektorfényben maradjon.

Az 1824-es választás az egyik legélesebb verseny volt az amerikai történelemben. A szavazás kezdetére még négy induló – Adams és Jackson mellett William H. Crawford és Henry Clay – volt versenyben és mindegyikőjük az ország egy bizonyos régiójában számított igazán erősnek. Ez a végeredményben is tükröződött: bár Jackson közel 40 ezer szavazattal megelőzte a második helyre befutó Adamst, a négyes verseny miatt egyik induló sem tudta megszerezni a tényleges elnökválasztást lebonyolító elektorok szavazatainak abszolút többségét. Ekkor – az alkotmánynak megfelelően – a végső döntés a Képviselőház kezébe került, ahol azonban már csak a három legtöbb elektori szavazatot kapott jelölt közül lehetett választani. A versenyből ily módon kiesett Clay – aki ekkor éppen a Képviselőház elnöke volt – nem lehetett szomorú: vesztesből ugyanis egy csapásra királycsinálóvá vált. Megállapodást kötött Adamssel, amelynek értelmében biztosította számára a győzelmet, cserébe pedig elnyerte a külügyminiszteri posztot.

Louisa maga nem lelkesedett az Adams-Clay paktum iránt, és tiltakozásképpen nem is ment el férje elnöki beiktatására. Az Adams házaspár hivatali ideje így rögtön egy komoly magánéleti válsággal indult, amin nem segített, hogy Louisa azonnal férje politikai ellenfeleinek célpontjává vált. Amerikai állampolgársága ellenére a sajtó folyamatosan „idegenként” és „tory arisztokrataként” festette le és nem csak férje iránti hűségét vonták kétségbe (egy alkalommal azzal is vádolták, hogy viszonyt folytat az orosz cárral), hanem előszeretettel vitatták a nagy ellenség Angliában felnőtt asszony Egyesült Államok iránti elkötelezettségét is.

Louisa igyekezett szembeszállni az igaztalan támadásokkal, így ő lett az első First Lady, aki egy újságcikkben próbálta védeni magát. Az álnéven, egyes szám harmadik személyben (de egyértelműen beazonosítható módon) írt cikkben hangsúlyozta, hogy egy eltökélten köztársaságpárti amerikai apa lányaként nőtt fel és magát szerény életmódot folytató, politika iránt közömbös amerikai háziasszonynak állította be. Mindez persze nem sokat ért az 1828-as választások közeledtével egyre erősödő kampányban. A sajtó éppen a First Ladytől akkoriban szokatlan cikkírás eszközét hozta fel ellenérvként Louisa apolitikussága ellen, az „ideális amerikai háziasszony” képét pedig sokkal inkább a „rivális” Rachel Jackson alakjában vélték felfedezni.

1828-ban aztán a kihívó Andrew Jackson fölényes győzelmet aratott a választásokon. Amekkora kudarc volt ez vereség Adams karrierje számára, akkora áldásnak bizonyult házasélete szempontjából. A folyamatos támadások miatt idegileg is megroppant Louisa elnöksége évei alatt teljesen elhidegült férjétől és már azt fontolgatta, hogy elköltözik a Fehér Házból és elvonultan fog élni vidéki a család vidéki birtokán. Kapcsolatukat tovább terhelte, hogy 1834-re négy gyermekük közül már hármat eltemettek (legidősebb fiúk valószínűleg öngyilkos lett).

Talán a tragédiák, talán az elnökség jelentette folyamatos stressz múltával a házaspár fokozatosan újra megtalálta a közös hangot. Adams nem sokáig élvezte a „nyugdíjas éveket” és már 1831-ben visszatért a politikai életbe, mint Massachusetts állam egyik kongresszusi képviselője. Minthogy már nem a népszerűség hajszolása volt a fő prioritás, tevékenysége főként a számára igazán fontos ügyek felé irányult: a rabszolgaság eltörléséért küzdő abolicionista mozgalom élharcosává vált, támogatta a tudományok fejlődését és következetesen ellenezte a Mexikó ellen készülődő háborút.

Mindezidő alatt Louisa – akit ekkor már ugyancsak nem kötöttek az „ideális amerikai háziasszonyra” vonatkozó elvárások – ismét férje legközelebbi tanácsadójává és aktív politikai szereplővé vált. Nagy lendülettel segítette Adams harcát a rabszolgaság intézménye ellen, maga pedig írásaiban párhuzamot vont a feketék és a nők elnyomása között – amivel lényegében a nőjogi mozgalom egy igen korai előfutárává vált.