2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

„Nem hasonlít senkihez” – így élt és alkotott Füst Milán

2018. július 17. 13:37 MTI

Százharminc éve, 1888. július 17-én született Budapesten Füst Milán Kossuth-díjas író, költő, drámaíró és esztéta. Mélyen szkeptikus alkat, emellett teljességre törő egyéniség volt, aki képzelete valóságát tekintette írói közegének.

Elszegényedett zsidó kispolgári családban született Fürst Milán Konstantin néven. Apja hivatalnok volt, korán meghalt, anyja szűkös körülmények között nevelte. Tizenhat évesen, 1904-ben tüdővérzést kapott, Abbáziába került, itt kezdte vezetni naplóját, amelyet 1944-ig folytatott. (Az anyag nagy része a második világháborúban megsemmisült, a megmaradt részek azonban később megjelentek.)

1912-ben fejezte be közgazdasági és jogi tanulmányait a budapesti egyetemen. Felső kereskedelmi iskolákban tanított, szenvedélyes pedagógus volt. 1918-ban a Vörösmarty Akadémia, az őszirózsás forradalom idején alakult irodalmi társaság jogásza volt. 1919-ben megszervezte a szellemi munkások első szervezetét, emiatt 1920-ban felfüggesztették állásából, fegyelmit kapott, bujkálni kényszerült. 1921-ben nyugdíjaztatta magát, kitanulta a szűcsmesterséget, életét az írásnak szentelte.

1908-ban lett a Nyugat munkatársa, ekkor kötött barátságot Osvát Ernővel, Kosztolányi Dezsővel és Karinthy Frigyessel. Első írásai is a Nyugatban jelentek meg, verseire az ószövetségi zsoltárok és Berzsenyi költeményei hatottak. Ő a magyar szabadvers egyik megteremtője: 1914-ben megjelent Változtatnod nem lehet című első verseskötetében látványosan szakított a rímmel és a hagyományos versritmusokkal. Nem verselt könnyen, aggályosan csiszolta, formálgatta méltóságteljesen komor sorait. 1934-ben tette közzé válogatott verseit, a kötet a magyar költészet jelentős megújítójának terméke, aki az archaizáló stílus és a modernség egyéni ötvözetét hozta létre.

Színműíróként az Aggok a lakodalmon című 1910-es darabjával mutatkozott be. 1914-ben egy újsághír nyomán készítette el naturalista drámáját, a Boldogtalanokat, amelyet Osvát kora legjobb magyar darabjának tartott. Szellemi önarcképét a Catullus című drámában és leghíresebb színművében, a IV. Henrik királyban rajzolta meg, amelynek shakespeare-i léptékű történelmi tablójában a Canossa-járó, naiv és szertelen, vad és ájtatos Henrik vergődését és bukását festette meg. A hatvanas években még megérhette a darab bemutatását és óriási sikerét.

Első kisregényeiben a 19. századi lélektani próza eszközeit alkalmazta (Advent, Az aranytál), bennük már kifejeződik alapvető létélménye, a magányosság és a hontalanság. Leghíresebb szépprózai műve A feleségem története, amely 1942-es megjelenésekor nem keltett különösebb feltűnést, de az 1958-as francia kiadás után világsiker lett. A regényben egy szokványos féltékenységi történetből fausti művet teremtett az üdvösség keresése és a pokoljárás, a fenségest a nevetségessel összeelegyítő groteszk önirónia révén.

A második világháború után ismét katedrára állhatott, szabadegyetemi előadásaihoz helyreállította elveszett esztétikáját, amely Látomás és indulat a művészetben címmel 1948-ban jelent meg. Ebben az évben lett a budapesti egyetemen az esztétika magántanára, ekkor kapott Kossuth-díjat is. Máig legendás hírűek a pesti bölcsészkaron tartott Shakespeare-kollégiumai. Írt tanulmányt az angol bárdról, és lefordította a Lear királyt is.

Késői kisregényei Őszi vadászat címmel 1955-ben jelentek meg, majd sorra láttak napvilágot emlékezéskötetei, amelyekben erkölcsfilozófiáját is kifejtette (Önvallomás a pálya végén, Ez mind én voltam egykor). Bölcseleti műve a Hábi-Szádi küzdelmeinek könyve.

1961-ben született utolsó befejezett regénye, A Parnasszus felé. 1965-ben a Nobel-díj várományosaként emlegették, de a díjat nem kapta meg. 1967. július 26-án halt meg Budapesten, utolsó művét, a Szexuál-lélektani elmélkedéseket csak halála után, 1986-ban adták ki először.

Füst Milán mélyen szkeptikus alkat, emellett teljességre törő egyéniség volt, aki képzelete valóságát tekintette írói közegének. Schöpflin Aladár írta róla: „Erős, független költői egyéniség, nem hasonlít senkihez, egyedül áll a világban.”

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár