Megtalálták a II. világháborús USS Lexington repülőgép-hordozót az óceán fenekén
2018. március 7. 14:16
Az egyik leghíresebb amerikai repülőgép-hordozó, a USS Lexingtont 76 évvel ezelőtt süllyedt hullámsírba Ausztrália partjaitól mintegy 800 kilométerre, miután számos japán torpedó eltalálta. Kutatók most bejelentették, hogy három kilométeres mélységben megtalálták a monstrum roncsait, számolt be a BBC.
Korábban
A 270 méter hosszú hajó az 1942. május 4-8 között zajló korall-tengeri csata utolsó napján merült a hullámsírba, ahová 35 repülőjéből 11-et magával vitt. A harcok során a Lexington 216 tengerésze hunyt el, ám több mint kétezret sikerült kimenteni a vízből. Az ütközet kulcsfontosságú volt a japánok csendes-óceáni terjeszkedésének megállításában.
Az amerikai haditengerészet megerősítette, hogy a roncsra a Microsoft társalapítója, Paul Allen finanszírozta kutatócsapat, a Vulcan bukkant rá hat hónapos tervezést követően. A képeken is látható, hogy a hajó szinte tökéletes állapotban őrződött meg. A Lexingtont az amerikaiak küldték az óceán mélyére, miután számos japán torpedó találta el a hajótestet.
„A Lexington egyértelműen elsőbbséget élvezett, ugyanis az egyik legfontosabb tengerjáró volt a második világháború során elsüllyedt amerikai hajók között” – mondta a Vulcan szóvivője, Robert Kraft. Hozzátette: a kutatás során előkerült a Muszasi japán hadihajó, valamint az olasz Artigliere is. A repülőgép-hordozót nem fogják kiemelni a vízből, ugyanis a haditengerészet háborús sírnak tekinti.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap