Egerbe költöznek az Egri nők
2018. január 31. 11:43 MTI
Egerben állítják ki Székely Bertalan Egri nők című híres festményének kisebb változatát, amelyet a magyar kormány egy aukción vásárolt meg. A festmény a város szimbóluma is, amely kifejezi a szabadságot, hazaszeretet és a küzdeni akarást.
Korábban
Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára kedden Budapesten kiemelte: a vásárlással a kormány lehetővé tette, hogy az egyik legismertebb magyar történelmi alkotás kisebb változata, amely korábban magántulajdonban volt, most köztulajdonba kerüljön. Hozzátette: a kormány elővásárlási jogával élve 42 millió forintért vásárolta meg a védett festményt.
Kiemelte: a kép vásárlása erősíti azt a kormányzati programot és szándékot, amely arra törekszik, hogy a magyar műkincsek visszakerüljenek eredeti helyükre vagy azokra a helyekre, ahol téma szerint valamilyen módon kapcsolódási pontot találnak, így kerül most az egri vár 1552-s ostromát ábrázoló kép a hevesi megyeszékhelyre. Csepreghy Nándor szerint a kép ma is szimbolikus jelentéssel bír és arra hívja fel a figyelmet, hogy Magyarország már számos alkalommal volt védőbástyája Európának.
Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő elmondta, hogy a festményt az egri Érseki Palotában állítják ki februárban, az érdeklődők ingyenesen tekinthetik meg az alkotást. Kiemelte: az Egri nők című festmény a város szimbóluma is, amely kifejezi a szabadságot, hazaszeretet és a küzdeni akarást.
Habis László, Eger polgármestere elmondta, hogy a város pályázik a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címre, amely erősítheti Eger ismertségét Európa- és világszerte, de lehetőséget ad a régió felzárkóztatására és egy értékalapú európai párbeszédre is.
Kieselbach Tamás galériavezető hangsúlyozta: hosszú évek óta azon dolgozik, hogy az európai rangú, sokszor világszínvonalú magyar műalkotások Európában és a világban is elismertté váljanak. Mindezek mellett a galéria jelentős feladatának tartja, hogy a külföldön rekedt vagy lappangó magyar kincseket visszahozzák az országba. Székely Bertalan Egri nők című festményének kisebb (74-szer 59 centiméteres) változata 1867-ben készült és még az alkotó életében Ernst Lajos gyűjteményébe került.
Az Egri nők című monumentális (227-szer 176,5 centiméteres) festményt 1867-ben festette Székely Bertalan. Az olajfestményt a következő évben kiállították Egerben, a helyi nőegylet gyűjtést indított a kép megszerzésére. Adományokból két hónap alatt összegyűlt a szükséges összeg, amelyből az egri nők a képet az akkori Magyar Nemzeti Múzeum számára megvásárolták. A nagy méretű kép hátán ma is ott a címke: „Az egri nők ajándékozták 1868. május 5-én”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap