2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Újra régi fényében tündököl az ISIS által megrongált palmürai oroszlán

2017. október 2. 10:35 MTI

Helyreállították és vasárnap Damaszkuszban kiállították a híres palmürai oroszlánszobrot, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei súlyosan megrongáltak a szíriai romváros első, 2015-ös megszállása alatt.

Az Allát ókori arab istenség templomából származó hatalmas, 3,45 méter magas és 15 tonnás mészkőszobrot, az antik Palmüra jelképét azután menekítették ki Palmürából és vitték Damaszkuszba, hogy a szíriai kormányerők orosz segítséggel 2016 márciusában visszafoglalták a várost.

„Kivételes alkotás, nincs hozzá fogható Palmürában. Palmüra nemzetközileg ismert szimbóluma volt, a múzeum előtt állt és rajta volt minden egyes turista fotóján, aki felkereste Palmürát és a múzeumot” - mondta Bartosz Markowski lengyel régész, aki két hónapon át dolgozott a műemlék restaurálásán. Mint elmondta, a helyreállított szobor 50 százalékban eredeti. A helyreállítást az ENSZ Nevelési, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) finanszírozta.

Az időszámítás előtti I. századi műkincset egy lengyel régészeti expedíció fedezte fel 1997-ben. Valaha Allátnak, az ókori araboknál az ég és az eső istennőjének templomában állt. A monumentális alkotás egyelőre a damaszkuszi nemzeti múzeumban látható, de nem kizárt, hogy egy napon visszakerül eredeti helyére.

Palmürát a más műemlékeket is megrongáló Iszlám Állam 2016 decemberében újra elfoglalta, a város ez év márciusában nyerte vissza ismét a szabadságát.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Az összetört szobor
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár