2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Ezer éve élt viking előkelő hajósírját tárták fel Skóciában

2017. február 14. 16:25

Az Ardnamurchan-félszigeten kiásott hajósír az első háborítatlan viking temetkezés, amit a brit szárazföldön találtak. Bár holttestének mindössze két őrlőfoga maradt meg, a mellé temetett tárgyak sokat elárulnak a hajdan élt harcosról. A kutatók szerint bizonyosan  egy magas rangú vikingről van szó, és az sem zárható ki, hogy egy asszonnyal van dolgunk.

A felfedezés jelentőségét növeli, hogy a viking hajósírok meglehetősen ritka leletnek számítanak még Skandinávia területén is. Ez a temetkezési forma nem keverendő össze a középkori történetírók és utazók által megörökített és különféle tévésorozatokban, illetve filmekben is gyakran látható hajós temetkezésekkel, amelyek során az elhunytat egy csónakba helyezték, vízre bocsátották, majd a hajón lévő máglyát meggyújtva elhamvasztották. A hajósírok ezzel szemben olyan temetkezések, amelyek során az elhunytat a földbe helyezik, azonban egy csónak szolgál koporsóként. Egy ilyen temetés azzal kezdődött, hogy a tengerparton talált kövekből egy kisebb rakást készítettek, amelyben egy hajóalj alakú besüllyesztést  alakította ki. Ebbe helyezték a csónakot az elhunyttal együtt. A holttestet különféle tárgyakkal vették körül, majd az egészet kövekkel töltötték fel.

A régészek szénizotópos vizsgálatokkal kiderítették,hogy a Skóciában feltárt hajó a 9-10. századból származik. Az azóta eltelt ezer év alatt mind a csónak, mind a holttest szinte teljesen elporladt, de a Seeker cikkében megszólaló régészek szerint a megfelelő módszerekkel így is sok mindent kideríthetünk a temetés körülményeiről, illetve az elhunyt személyéről.

A lelőhelyen megtalált 213 szög, valamint a hajótest talajba nyomott alakjából kiszámították, hogy egy 5 méter hosszú csónakról lehetett szó, ami valószínűleg egy nagyobb hajó kísérőjeként szolgáló evezős járműként alkalmazták eredetileg. A sírt megtöltő köveket pedig minden bizonnyal egy közeli, még az újkőkorban emelt sírhalomból hordhatták oda.

Az elhunyt viking testéből mindössze két őrlőfog maradt meg, így ez alapján a testét nem tudták rekonstruálni, és a nemét sem lehet meghatározni. Az ilyesfajta nyitott kérdések megválaszolásához a régészek előszeretettel nyúlnak a sírmellékletben talált tárgyak vizsgálatához. Ezek között szerepel kard, fejsze, lándzsa, ivókürt, pajzsdudor, köszörűkő, sarló, egy gyűrűs tűző és egy üst is. A sír gazdagsága egyértelműen jelzi, hogy az elhunyt egy előkelő harcos lehetett. A tárgyak származási helye pedig jól mutatja a különféle régiók közti kapcsolatok intenzitását is, hiszen míg a köszörűkövet norvég sziklákból faragták, addig a ruhák rögzítésére szolgáló bronz tűző valószínűleg Írországból származik. 

Oliver Harris, a Leicesteri Egyetem régésze és az ásatás egyik vezetője szerint, a tárgyak között ugyan nem szerepelnek egyértelműen a női temetkezésekhez köthető tárgyak (például melltű vagy egyéb ékszerek), de a sarló, az üst vagy épp a tűző a férfi temetkezéseknél is szokatlan mellékletnek számít. A sírmellékletben szereplő teljes fegyverzet ritka mivoltára hívta fel a figyelmet Colleen Batey, a Glasgowi Egyetem kutatója is. Véleménye szerint sem támasztják alá a tárgyak azt, hogy egy női temetkezéssel lenne dolgunk, bár ismerünk ilyeneket máshonnan a korszakból. Így például a Shetland-szigetekről és a Man szigeten is találtak női hajósírokat. Utóbbi esetben pedig az is kiderült, hogy a benne talált asszonyt áldozatként helyezték férje holtteste mellé.

A Skóciában eltemetett harcos fogainak vizsgálata kimutatta, hogy Skandináviából származott és 3-5 éves korában egy ideig jelentősen megváltozott az étrendje, amikor hús helyett jellemzően csak halat evett. Harris szerint az étrendváltást egy, a közösség életében fellépő hosszabb élelemhiány okozhatta, amikor az emberek kénytelenek voltak több halat fogyasztani.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Az eltemetett viking őrlőfogaiA hajósír alapjául szolgáló kövekA sírban talált tárgyak (fent: fejsze és pajzsdudor, lent: fogó, kalapács és tűző)
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár