Eddig ismeretlen üregeket találtak a gízai nagypiramisban
2016. október 18. 10:28 MTI, Múlt-kor
Tudósok úgy vélik, hogy két, eddig ismeretlen üreget fedeztek fel a gízai nagypiramisban elemzéssel kiegészített hőkamerás technológiának köszönhetően. A ScanPyramids projekt vezetőinek közlése szerint a vizsgálat alapján megerősíthetik a feltételezést, hogy az északi oldalon létezik egy rejtett "üreg", ami lehet egy, a piramis belsejébe vezető folyosó.
Korábban
Az egyiptomi régészeti minisztérium hétvégi bejelentése szerint "két anomáliára" bukkantak a 4500 éve, Hufu fáraó uralkodása alatt épült piramisban. További vizsgálatokra lesz szükség az esetleges üregek méretének, jellemzőinek és funkciójának feltérképezéséhez.
A Hufu-piramis (más néven Kheopsz-piramis) a IV. dinasztia II. uralkodója, Sznofru fáraó és I. Hotepheresz királyné gyermekéről kapta a nevét. Gízai piramisa a legnagyobb egyiptomi piramis (magassága: 146,5 méter). Kheopsz uralma a királyi hatalom csúcspontját jelenti az Óbirodalom korában, halotti kultuszát halála után kétezer évvel, a XXVI. dinasztia korában is fenntartották. A piramisnak eddig három ismert kamrája volt.
A ScanPyramids projekt vezetőinek közlése szerint a vizsgálat alapján megerősíthetik a feltételezést, hogy az északi oldalon létezik egy rejtett "üreg", ami lehet egy, a piramis belsejébe vezető folyosó. A műszerek a piramis északkeleti oldalán is érzékeltek egy üreget. A projekt 2015 októberében indult azzal a céllal, hogy megkeressék a Kheopsz-piramis és szomszédja, a Hafré-piramis, valamint a Kairó déli részén lévő dahsúri tört és a dahsúri vörös piramis esetleges rejtett termeit.
Zahi Havasz, az egyiptomi piramisok radarvizsgálatát végző tudóscsoport vezetője javaslatára a különleges technológiával először a már ismert három kamra egyikét mutatták ki, hogy ellenőrizzék a módszer megbízhatóságát. A tavalyi hőkamerás vizsgálatok a piramis belsejében észleltek nagy eltérést - a legalsó sorban lévő három kőtömbnek a többinél magasabb volt a hőmérséklete.
A projekt során infravörös termográfos, müonelemzéses és háromdimenziós módszert alkalmaznak, melyek mindegyike kíméletes eljárás. A müonok a röntgensugarakhoz hasonlóan hatolnak be a testbe, és segítségükkel lehetővé válik a csontok feltérképezése. Több száz méternyi kövön képesek áthatolni, mielőtt elnyelődnek - olvasható a ScanPyramids közleményében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- Nagy Sándor hadjárata nyitotta meg az utat a hellenizmusnak Indiában
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap