Árnyékszékkel megszentségtelenített ókori imahelyet tártak fel
2016. szeptember 30. 10:32 MTI
Egy, az ókorban szándékosan megrongált és megszentségtelenített kapu melletti imahelyet tártak fel régészek egy i. e. nyolcadik századi város ásatásánál Izraelben - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
Korábban
A Bét Semes nevű várostól délre, a Tel Lakis nevű ásatáson előkerült leletek megerősítették Ezékiás júdai királynak a Bibliában, a Királyok Könyvében leírt vallási reformja tényét, ugyanis alátámasztották, hogy megpróbálta felszámolni a korabeli bálványimádást, amikor Jeruzsálembe próbálta összpontosítani a vallási szertartásokat.
A Bibliában leírt események történeti megalapozottságának legfontosabb bizonyítéka egy, a kapuban megtalált mintegy 2700 éves, kőből készült árnyékszék. Ezt a király azért vitethette egykor a kapu melletti imahelyre, hogy megszentségtelenítse azt, és ezzel biztosítsa a jeruzsálemi szentély kultikus egyeduralmát.
Az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) szakemberei egy szándékosan megrongált oltárt is találtak. Ezékiás korában ennek közelébe vitték az illemhelyet, amelyet azonban az alatta talált föld elemzése szerint soha nem használtak ezzel a rendeltetéssel: ennek elhelyezése szimbolikus volt. A két lelet együttesét az archeológusok "rendkívüli felfedezésnek" értékelték.
A monumentális, 24,5 méter széles és 24,5 méter hosszú, négy méter magas kapuépítmény teljes feltárását csak idén végezték el. Abban az időben a Biblia tanúsága szerint a városkapukban zajlott a közösségi élet, ott ültek a padokon a városok öregei, bírái, hivatalnokai. A régészek ezeknek a padoknak a maradványait is feltárták. A kapuban szentély is volt, a leletek alapján ezt rongálták és szentségtelenítették meg, éppen abban a korban és úgy, ahogy a Biblia megírta, amikor Ezékiás király Jeruzsálembe összpontosítva a kultikus szertartásokat felszámolta a fővároson kívüli imahelyeket.
Az ásatásokat vezető Saar Ganor a lapnak elmondta, hogy Lakis városa Jeruzsálem után a júdai királyság második legfontosabb települése volt, amelynek feltárását már évtizedekkel ezelőtt megkezdték. A kapunak egykor hat kamrája volt, mindkét oldalán három-három, s a kettő között húzódott a település főutcája. Az építészeti maradványokon túl korsókat és lepecsételt gabonatároló edényeket is találtak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap