Fém alkatrészei is voltak a fáraókat szállító naphajóknak
2016. szeptember 2. 09:50 MTI
Először találtak bizonyítékot régészek arra, hogy az ókori Egyiptomban a fáraók számára épített rituális célú naphajóknak fém alkatrészeik is voltak - számolt be róla csütörtökön a Daily Mail című brit lap. A Nagy Piramis közelében folytatott ásatásokon eddig hét naphajót tártak fel a régészek.
Korábban
A kutatók a gízai Nagy Piramis (más néven Kheopsz-piramis) melletti ásatásokon találták meg egy fából épült naphajó egy darabját, amelyhez egykor kör- és u-alakú fémdarabok kapcsolódtak. A naphajók olyan rituális szállítóeszközök voltak, amelyeket a fáraók temetési szertartásaihoz használtak, és az uralkodó sírja mellett temették el őket. Az archeológusok úgy vélik, a naphajó szolgálhatott arra, hogy a fáraó lelkét az égbe vigye, egy másik nézet szerint a túlvilágon való utazásához készíthették őket.
A fém alkatrészek Hufu fáraó második naphajójának egy darabjához, egy nyolc méter hosszú, 40 centi széles, négy centi vastag fadarabhoz tartoztak. Az u-alakú fémek Josimura Szakudzsi japán egyiptológus szerint evezőtartók voltak, amelyeket azért szereltek fel, hogy a fa evezők ne súrlódjanak a fa hajótesthez. Mohamed Musztafa Abdel-Megid, az ókori egyiptomi hajóépítés szakértője, minisztériumi illetékes egy kairói sajtóértekezleten elmondta, hogy az egyiptomi ásatásokon feltárt hajók maradványai között eddig még nem bukkantak fém alkatrészekre.
A Nagy Piramis közelében folytatott ásatásokon eddig hét naphajót tártak fel a régészek. Hufu hajóit két különálló gödörben fedezték fel 1954-ben a Nagy Piramis keleti és déli oldalán. A Kheopsz piramis a három gízai piramis legnagyobbika. Ebben a piramisban temették el Hufu fáraót, aki 4500 évvel ezelőtt uralkodott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap