Alex, a CT-vizsgálatra küldött, csontritkulásos múmia
2016. július 27. 16:16
Az Izrael Múzeumban kiállításon látható szerdától az országban található egyetlen múmia, amelyről egy CT-felvétel nyomán kiderültek egykori, manapság is sokakat kínzó betegségei - értesült a ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja.
A 2200 évvel ezelőtt élt, majd halála után múmiává balzsamozott egyiptomi férfinak csontritkulása, ínysorvadása és szuvas fogai voltak, és csontjainak vizsgálatából kiderült, hogy ülő életmódot folytatott, nem izzadságos kétkezi munkával kereste meg kenyerét, és valószínűleg szénhidrátban gazdag ételeket fogyasztott.
Az Iret-Hor-Iro, vagyis Horus védő szeme nevű, életében a Panopolisz nevű városban vallási tisztséget ellátó férfi múmiáját mintegy kilencven évvel ezelőtt szállították a mai Izrael területére, amikor az alexandriai jezsuiták a Vatikán jeruzsálemi bibliaintézetének adományozták.
A legutóbbi időkig úgy vélték, hogy egy tizenhét éves fiatal holttestét rejti az Izraelben csak "Alexnek" becézett múmia, de a kiállítás előtt a múzeum egy haifai kórházzal és a tel-avivi egyetem kutatóival alaposan átvizsgálta, és többek közt CT-átvilágításnak is alávetették. Teste kiváló állapotban maradt fenn, láthatóak voltak a csontok, a fogak, különböző szövetek, erek, sőt még a szemhéja is. Kiderült, hogy körülbelül negyvenévesen halt meg az eredetileg 167 centiméter magas férfi, aki az évezredek során 13 centiméterrel rövidebb lett.
A múmiát vizsgáló orvosok alaposan meglepődtek, amikor a csontritkulás jeleit is felfedezték, mert eddig úgy gondolták, hogy ez egy modern, huszadik századi, a mozgásszegény életmódból adódó betegség. A kiállításon "Alex" mellett bemutatják egy Magellán-lúd múmiáját is, amelyet Anvar Szadat volt egyiptomi elnök adományozott Izrael egykori vezékari főnökének 1979-ben, az egyiptomi-izraeli békeszerződés aláírása alkalmával.
Az Izrael Múzeum tárlata a CT-felvételekkel és a kiállított tárgyakkal az egyiptomiak halálról alkotott elképzeléseit ismerteti, s elmagyarázza a balzsamozás, a múmiák elkészítésének technikáját is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap