Brutális méretű viking fejszére bukkantak
2016. július 25. 12:08
Hatalmas viking fejszét találtak a régészek a dániai Haarup város közeli autópálya-építkezések során. A 10. századi, egy párt rejtő sírban lévő fegyver a szakemberek szerint sokkal nagyobb és nehezebb volt, mint egy átlagos méretű fejsze. A viking kor egyik legfélelmetesebb fegyverének nevezték.
Korábban
„Ez egy rendkívüli felfedezés, ehhez foghatót még nem is láttam – a most feltárt fegyver sokkal méretesebb és súlyosabb, mint a megszokott fejszék. Minden bizonnyal egy, az átlagosnál sokkal hosszabb nyél is tartozott hozzá, és az igen erős tulajdonosa valószínűleg csupán két kézzel használhatta a harcmezőn” – mondta Kirsten Nellemann Nielsen, a Silkeborg Museum munkatársa a Live Science-nek.
A gigantikus méretű baltán nem találtak semmilyen díszítő elemet, még egy egyszerű feliratot sem, szinte kizárt, hogy csupán mutatóba készült. „Ez nem luxusfegyver volt” – tette hozzá a szakértő. Továbbá a sírban lévő elhunyt mellett nem is fedeztek fel semmilyen más sírleletet a fejszén kívül, amiből a kutató arra következtet, hogy eltemetői a férfit csak és kizárólag harcosként definiálták.
A haarupi viking sír körül – amelyet a dánok a dødehus (halálház) szóval illetnek – egy négy méter széles és 13 méter hosszú fapalánk húzódik. A temetés a kutatók becslése szerint 950 körül zajlott le. A nemeket csupán a sírmellékletek és a ruházat alapján tudták azonosítani, ugyanis az egyetlen emberi maradvány, amely túlélte az elmúlt évszázadokat, az az asszony fekete haja volt.
Az ezüst és arany szálakkal átszőtt, igen finom anyagból készült ruhájú nő egy fakocsira emlékeztető koporsóban aludta örök álmát, ami a korszak hagyományos temetkezési szokása volt egy társadalmilag magas ranglétrán álló asszony számára. Továbbá néhány kulcsot is találtak mellette, ami megerősíti a korábbi feltételezést. Az egyik kulcs a sírban található fa ékszerdobozt nyitotta.
Nielsen szerint nem lehet egyértelműen állítani, hogy a sírban lévő pár férj és feleség voltak (elképzelhető, hogy testvéri szálak fűzték őket egymáshoz), az azonban egyértelműnek tűnik, hogy a helyi közösség nagyhatalmú párjáról van szó. A pár eltemetése után valamikor a sírba temettek egy másik férfit is, aki mellett szintén találtak egy fejszét, bár ez normál méretű volt. A régész szerint valószínűleg a nagyfejszéjű férfi utódja vagy leszármazottja lehet a második elhunyt. A kutatók kiemelték, hogy a temetkezési helyszín merőben különbözik a korszakban szokásos eljárásoktól, további különös tény, hogy a közvetlen közelükben nem is tártak fel másik sírt.
A Haarupban eltemetett három főnek, valamint a környéki sírokban lévő vikingek a sírokban talált leletek alapján minden bizonnyal széleskörű nemzetközi kapcsolatokkal bírtak, ugyanis Baltikumból származó kerámiacsészéket, valamint közel-keleti ezüst pénzérméket (dirham) fedeztek fel mellettük.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap