Több mint 160 csontvázat rejtett Góliát törzsének temetője
2016. július 11. 10:29 MTI
Egy teljes filiszteus temetőt tártak fel a régészek Askelonban, Izrael Földközi-tenger partján legdélebbre fekvő városában - értesült vasárnap a Jediót Ahronót című újság honlapja, az ynet. A temetőben talált nagy mennyiségű csontmaradvány várhatóan lehetővé teszi, hogy DNS-vizsgálatokkal pontosabban meghatározzák a háromezer éve élt filiszteusok eredetét, és kiderülhet pontosan merről jöttek, mely népcsoportokkal miféle rokonságban álltak.
Korábban
Az ókori zsidók ősellenségeinek, a Dáviddal küzdő Góliát törzsének, a filiszteusoknak a temetőjében több mint százhatvan csontvázra leltek, mellettük fegyverekre, ékszerekre, illatszeres üvegekre, amelyeket a halottakkal együtt temettek el az i. e. 11. és az i. e. 8. század között, ezen a helyen. A régészek már harminc éve folytatnak ásatásokat Askelonban és környékén, ahol a Bibliából ismert egykori filiszteusok egyik legfontosabb városa állt. A tudósok meglehetősen keveset tudnak eredetükről és szokásaikról, és remélik, hogy a frissen talált leletek révén legalábbis származásuk genetikai kérdései hamarosan megoldódnak.
Az ősi városfalakon kívül találták meg a temetőt, amely az eddig kiásottakon túl még további csontvázak ezreit rejtheti. A leletek alapján megállapíthatják a halállal kapcsolatos egykori szertartásaikat is. Ugyan elszórva már korábban is leltek cserepeket filiszteus sírokban, de a korábbi maradványok nem nyújtottak elég támpontot az archeológusoknak. Az Askelonnál talált filiszteus temetőben gödröt ástak a halottaknak, és személyes tárgyakat is elhelyeztek velük, illetve olykor elhamvasztották és többkamrás sírokba helyezték vagy temették a földi maradványokat.
A filiszteus szokások eltérnek a korabeli kánaánita és zsidó hagyománytól, mert ők barlangsírokba helyezték halottaikat, majd a test felbomlása után összeszedték a csontokat. A filiszteusok ezzel szemben a temetés után nem bolygatták többé a holtesteket, és ezek alapján egészen másféle kulturális felfogásuk lehetett a halálról és a túlvilágról. "A filiszteus temetkezésről írt eddigi tanulmányok 99 százalékát újra kell fogalmazni, vagy el kell felejteni, most hogy megtaláltuk az első teljes, csakis filiszteus temetőt"- nyilatkozta Larry Stager professzor a Harvard egyetem tudósa, az ásatások társigazgatója. A szakemberek úgy vélik, hogy a filiszteusok nem valamely sémi népcsoport tagjai voltak, hanem az Égei-tengerről hajókon kerülhettek erre a vidékre, a mai Görögország vagy Törökország területéről indulhattak a korai vaskorban.
A temetőben talált nagy mennyiségű csontmaradvány várhatóan lehetővé teszi, hogy DNS-vizsgálatokkal pontosabban meghatározzák a háromezer éve élt filiszteusok eredetét, és kiderülhet pontosan merről jöttek, mely népcsoportokkal miféle rokonságban álltak. Az ókori Askelon jelentős kikötőváros volt, amely a bronz és vaskorban nagyobbra nőhetett a szárazföld belsejében lévő településeknél, mert 10-12 ezer embert is el tudott tartani a tengeri kereskedelemből származó termékekből.
A filiszteus kori Askelon az i. e. 11. századtól virágzott addig, amíg II. Nabú-kudurri-uszur újbabiloni uralkodó le nem rombolta az i. e. 604-ben. Az eddigi ásatások feltárták az egykori város számos épületét, tárgyi kultúráját, és a temető révén hamarosan többet fognak tudni az egykor ott élt emberekről is. A temető feltárását együtt jelentették be ünnepélyesen a jeruzsálemi Izrael Múzeum új kiállításával, amely az Askelonban eddig talált legérdekesebb leleteket mutatja be. A szakemberek az ősi városban huszonkét ásatási szintet különítettek el, amelyek hatezer év történelmét rejtik. Az új bemutatón látható lesz többek közt egy 3800 éves városkapu, arany és ezüstékszerek, valamint egy római kori márványlap keresztes kori és a Fámimida Kalifátus idejéből származó vésetekkel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap