Nehezen viselte a megaláztatást a száműzött Napóleon
2016. január 13. 16:00 Nagy-Luttenberger István
1814. április 20-án Fontainebleau-ban, a palota udvarán a francia Császári Gárda katonái egy meggyötört, gyenge ember halk, elcsukló szavait hallgatták: „Mindnyájatokat szívemre szeretnélek ölelni, hadd csókolom meg legalább zászlótokat!” – zárta rövid szónoklatát Napóleon. Elit hadtestének tagjai, az öreg Morgósok sírtak, de még maga a császár is könnyezett, aki már felépült az egy héttel korábbi öngyilkossági kísérletéből. (Az a tízéves méreg ugyanis, amelyet az 1805-ös hadjárat előtt készített számára az orvosa nem hatott, ám óriási szenvedéseket okozott.) Túlélőként tehát el kellett viselnie a megaláztatást, hogy egy kicsiny szigetre száműzik. A császári címet megtarthatta, Elba uralkodója lehetett: pénze és a családja nélkül.
Korábban
A császár és kísérete május 4-én érkezett meg Elbára. Bertrand marsall és Drouot tábornok, valamint a később, Waterloonál velős válasza révén híressé vált Cambronne ezredes alkották a kíséretét. A szövetségesek különös kegyéből a Morgósok egy gyenge zászlóalja is elkísérhette császárát. A mindössze 223 km2-es szigeten akkoriban 13 ezer ember élt – három kis városkában és több faluban. Ennyi maradt Napóleon birodalmából.
Elbán Napóleon a sziget fővárosa, Portoferraio mellett egy hegytetőn épített házban lakott, amit I Mulininak, malmoknak hívtak, nevét a hozzátartozó szélmalmokról kapta. A „palota” szegényes volt, de legalább gyönyörű kilátást nyújtott a Tirrén-tengerre. A császár eleinte nem volt túl aktív, sokat maradt egyedül, feltehetően a mérgezés utóhatása miatt. Amint egészsége jobbra fordult, egyre többet lovagolt, aktívabb lett a társasági életben, vasárnaponként császári fogadást rendezett, látogatókat is fogadott. Húga, Pauline vele élt, de meglátogatta Walewska grófnő és édesanyja, Madame Mère, Letizia Bonaparte is. Udvarában napi rendszerességgel fordultak meg a hírvivők, akik a legfrissebb híreket hozták az európai eseményekről.
Párizs Elba felé tekint
Még Franciaország elhagyása előtt Napóleon ragaszkodott ahhoz, hogy adjanak mellé kíséretként egy angol tisztet, mert félt, hogy merénylet áldozata lesz. Sir Neil Campbell ezredes folyamatosan tájékoztatta Lord Castlereagh miniszterelnököt a császár viselt dolgairól. Valóban terveztek ellene merényletet, nem is kisebb méltóság, mint maga Talleyrand herceg, a császár egykori külügyminisztere. De a korzikai helyőrségparancsnok is megpróbált felbérelni orgyilkosokat. E próbálkozások még annak ellenére is eredménytelenek maradtak, hogy Napóleon, korábbi álláspontját megváltoztatva, maga kérte Campbellt: hagyja, hogy meggyilkolják őt.
Campbell 1814 decembere körül figyelt fel arra, hogy a császár egyre visszahúzódóbb lett. Keveset mutatkozott nyilvánosan, sokat volt egyedül, kerülte a társaságot. A hónap végén mindezt jelentette is Londonba. Nyilván az ő figyelmét sem kerülték el az Európából és a bécsi kongresszusról érkező hírek. Európa új hatalmasai úgy sakkoztak országokkal, népekkel, mintha nem is emberekről lett volna szó. A Bourbon király uralma Franciaországban nagyon hamar roppant népszerűtlenné vált, a visszatérő régi arisztokraták pedig közgyűlölet tárgyai voltak. Franciaország egyre inkább délkeleti irányba, Elba szigete felé tekintett. A feszültség nőtt, az ország várta vissza császárát.
Napóleonnak egészen 1814 végéig eszébe sem volt visszatérni. Campbell azonban december végén már megsejthetett valamit. Látta, hogy egyre többen keresték fel a császárt, a „palotában” nagy a sürgés-forgás. 1815. február 12-én megérkezett Fleury de Chaboulon, Napóleon volt prefektusa is: üzenetet hozott Napóleon egykori külügyminiszterétől, Hugues-Bernard Maret-tól, Bassano hercegétől. A gyanús jelekkel nem törődve Campbell február 12-én mégis elhagyta a szigetet, Itáliába ment egy hölgyismerősét meglátogatni. A császár azonnal cselekedett. Február 26-án, vasárnap mise után felöltötte kedvenc gárdaezredesi egyenruháját, és ismét beszédet mondott gárdistáinak: „Gránátosok, megszületett a döntés. Visszamegyünk Franciaországba, visszamegyünk Párizsba!” A hét hajóból álló kis flotta felszedte a horgonyt, és elindult Franciaország felé. A császár hatszáz katonájával elindult meghódítani Franciaországot.
Nagy-Luttengerber István teljes cikkét keresse a Múlt-kor téli számában
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Bemutatásakor megosztotta a közönséget a ma remekműnek tartott Figaro házassága 20:20
- Katonái tisztelték és szerették a szigorú, de megfontolt Wellingtont 17:05
- Ártatlannak vélte XIV. Lajos az őt megmérgezni kívánó szeretőjét 14:20
- Szerte a világon tüntettek a nyolcórás munkanap bevezetéséért május 1-én 13:20
- Elaludt a Vígszínházat megnyitó Jókai-darabon Ferenc József 11:20
- Brit technológiára is szükség volt a Magyar Televízió adásainak elindításához 09:50
- Landerer Lajost bízták meg az első Kossuth-bankók kinyomtatásával 09:05
- Zichy Jenő és csapata végezte az első magyar ásatásokat Oroszországban tegnap