A Stukák tesztelése miatt bombáztak le négy spanyol falut a németek
2016. január 6. 11:30
Sokáig rejtély volt, hogy 1938 májusában a németek miért bombáztak le három, Castellón tartományban, nem hadműveleti területen fekvő falut, harmincnyolc ember halálát okozva ezzel. A különös történetnek egy helyi történész járt utána.
Korábban
Óscar Vives kutatásainak köszönhetően kiderült, hogy a németeknek Benassal, Ares, Abocàsser és Vilar de Canes lebombázásával egyetlen céljuk volt: a Junkers Ju 87-esek, vagy ismertebb nevükön a Stukák teljesítményének tesztelése – adta hírül a brit The Telegraph. A történész szerint, ha megtekintjük a falvak bombázás előtti térképét, világos, hogy a kis házikókkal teli településeket a németek csak játékszernek szánták. A leginkább érintett faluból, Benassalból (itt tizenöten haltak meg) származó kutató az Experimento Stuka című spanyol dokumentumfilmben fejtette ki elméletét.
„ A háború nagyon távoli dolog volt [ezen] falvak lakosai számára. Igazából még csak repülőt sem láttak korábban” – mondta el Vives, aki Antony Beevor A spanyol polgárháború című könyvében a légicsapásra vonatkozó információk nyomán kezdte meg a kutatást, melynek során végül a freiburgi katonai levéltárig jutott el. A történész 66 légi felvételt is talált az archívumban, amelyeken piros nyilak mutatják a négy, ekkoriban javarészt nők és gyermekek által lakott falu tervezett célpontjait. „Ezek a dokumentumok bizonyítják, hogy a bombázás oka egyszerűen a Stuka néven ismert zuhanóbombázók pontosságának felmérése és tesztelése volt” – vonta le a végső következtetést Vives. „Tudni akarták, hogy hány házat rombolhatnak le és hány embert tudnak megölni egy 500 kilós bombával” – tette hozzá a kutató.
Az első Stukát még 250 kilós bombákkal építették meg, a castellóni falvak bombázása során pedig feltehetően elsőször vetették be a nehezebb bombákat. Vives szerint a német Kondor Légió pilótái a legközelebbi nagy lélekszámú, köztársaságiak kezén lévő településeket vették célba Tarragona közelében fekvő bázisukról. A támadásról feltehetően még Franco tábornokot sem értesítették, miután a spanyol nacionalista vezér az 1937. április 26-i, 126 halálos áldozatot követelő Guernica elleni légi offenzívát követően felhívta német szövetségesei figyelmét a hasonló események elkerülésére.
„Egy nagy tárgy zuhant ki a repülőből. Nem tudtuk, mi lehet az. Azt gondoltuk, talán egy zsák liszt, vagy valami hasonló. De amikor elérte a házakat, felrobbant, porfelhőt és füstöt hagyva maga után” – mondta egy idős, a bombázás időpontjában 20 éves, hölgy a dokumentumfilmben. Mind a 13 aresi, aki azon a végzetes májusi napon életét vesztette a bombázásokban, nő és gyerek volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap