Archív videó mutatja be a koreai háború utolsó napját

2015. július 27. 12:03

Hatvanhárom éve, 1953. július 27-én írták alá a panmindzsoni fegyverszüneti egyezményt, amely véget vetett a három éven át zajló kegyetlen háborúnak a Koreai-félszigeten. A nemrég előkerült archív felvételen nevetgélő amerikai katonák láthatók, akik boldogan csomagolják össze a lőszereket.

Korábban

A második világháború után a megszállási zónák alapján a Koreai-félsziget kettészakadt: északon kommunista vezetés alakult, délen Amerika-barát rendszer jött létre, a két ország folyamatosan rivalizált egymással. A szovjet és az amerikai megszálló/felszabadító csapatok 1949-es távozása után mindkét állam saját magát tekintette Korea legitim képviselőjének, az ENSZ viszont csak a Koreai Köztársaságot ismerte el. Az észak-koreai vezető, a szovjetek által hatalomra került Kim Ir Szen erővel akarta eldönteni a kérdést, és miután megszerezte Moszkva és Peking jóváhagyását, megindította csapatait.

A háború 1950. június 25-én tört ki, miután a jelentős túlerőben lévő északi hadsereg lerohanta Dél-Koreát, és szinte az egész félszigetet elfoglalta. Ezt követően ENSZ-csapatok avatkoztak be a déliek oldalán. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és a Koreai Köztársaság, valamint szövetségeseik között zajló koreai háború a hidegháború első fegyveres konfliktusa volt. Bár Dél-Korea felszabadítására nemzetközi ENSZ-koalíció alakult, a csapatok mintegy 90 %-át az Egyesült Államok hadereje adta. Az északiak oldalán Mao Ce-tung mintegy 300 ezer kínai „önkéntest” küldött harcba.

A harcok váltakozó sikerrel folytak – Szöul például négyszer cserélt gazdát: először az elsöprő erejű északi támadás során került a kommunisták kezére, majd a Douglas MacArthur tábornok vezetésével meginduló ENSZ csapatok visszafoglalták, ám az ekkor beavatkozó kínai „önkéntesek” visszaszorították a délieket, s Szöul ismét északé lett. Utoljára egy újabb déli támadás során cserélt gazdát a mai Dél-Korea fővárosa.

A fegyverszüneti tárgyalások több mint két évig tartottak, elsősorban azért, mert az északiak nem voltak hajlandóak beleegyezni, hogy a hadifoglyok maguk dönthessék el, hogy melyik országban szeretnének élni. A háború elképesztő szegénységet hozott, s a harcok során szinte az egész félszigetet a földig rombolták. A pusztítást jól jellemzi az a tény, hogy az amerikai légierő több napalmot és bombát dobott le Észak-Koreára, mint amennyit felhasznált a második világháború csendes-óceáni hadszínterén.

A hároméves konfliktus szomorú mérlege: közel hárommillió halálos áldozat (a becslések 2,5 és 5 millió között mozognak), százezer hadiárva. A pusztítás méretét jól jellemzik az amerikai külügyminiszter-helyettes szavai: „már nem volt mit bombázni”. A háború utolsó két évében a frontok megmerevedtek, 1953 júliusában végül tető alá hoztak egy fegyverszüneti szerződést, amely állandósította Korea kettéosztottságát, a határok azonban nem változtak. A két állam közötti békekötésre a mai napig nem került sor.