2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Turisták kezdték törleszteni a 2. világháborús jóvátételt

2015. március 24. 08:46

Furcsa jelenet játszódott le a múlt héten egy görögországi tengerparti városban: egy német turistapár egyszerűen besétált a település városházára, zsebükben 875 euróval, majd - háborús jóvátétel címen - átadták az összeget a város polgármesterének.

"Szerda reggel jöttek az irodámba, és azt mondták, meg szeretnék változtatni kormányuk hozzáállását. Számításokat végeztek és arra jutottak, hogy minden egyes német állampolgárra 875 euró jut fejenként a Görögországnak járó német háborús jóvátételi összegből" - közölte Dimitris Kotsouros, Návplio első embere.

A polgármester elmondta, hogy az összeget azóta már átadták egy helyi jótékonysági szervezetnek. Hozzátette: a pár azért választotta Návpliót, mert a Peloponnészosz-félszigeten található település volt az első görög köztársaság fővárosa a görög szabadságharcot követően a 19. században. A görög sajtó értesülése szerint a már nyugdíjas Ludwig Zacaro és felesége, a részmunkaidőben dolgozó Nina Lahge volt a két nagylelkű felajánló.

A német jóvátétel ügye időről időre felröppen a görög médiában, legutóbb a januári parlamenti választáson győztes Alekszisz Ciprasz vezette párt jelentette ki, hogy Berlin nagyjából 162 milliárd euróval - azaz a 315 milliárd eurós, a GDP 175 százalékára rúgó görög államadósság nagyjából felét kitevő összeggel - tartozik Athénnak. Ez az összeg két részből áll össze: egyrészt a nácik négyéves (1941-1945) megszállása alatt véghezvitt pusztítás miatt járó jóvátételből, másrészt a görög nemzeti banktól kikényszerített, 476 millió akkori német márkás hitelből.

A görögök követelése Németországban is támogatókra lelt, a szociáldemokraták és a zöldek is úgy látják, hogy Berlinnek legalábbis fontolóra kellene vennie a háborús jóvátétel kifizetését. A német kormány gazdaságminisztere azonban a múlt héten lehűtötte a kedélyeket. "Ennek valószínűsége a nullával egyenlő" - fogalmazott Sigmar Gabriel.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár