Beethoven szívritmuszavara magyarázhatja művei ritmusváltásait
2015. január 9. 09:48 MTI
Egy kardiológus, egy orvostörténész és egy Beethoven-szakértő zenetudós által végzett kutatás szerint Beethoven szívritmuszavara lehet az oka egyes műveiben a hirtelen és meglepő ritmusváltásoknak.
Korábban
A Michigani és a Washingtoni Egyetem kutatói - egy kardiológus, egy orvostörténész és egy Beethoven-szakértő zenetudós - a komponista műveinek olyan részleteit vizsgálták, amelyeknek ritmusát inspirálhatta Beethoven szívritmuszavara - ismertette a kutatást a ScienceDaily című tudományos-ismeretterjesztő hírportál. "Amikor az ember szívverése egy szívbetegség miatt kiesik a ritmusából, ezt előrejelezhető minták szerint teszi. Úgy véljük, hogy ilyen mintázatokat hallunk Beethoven zenéjében is" - magyarázta Joel Howell, a Michigani Egyetem orvosprofesszora, a tanulmány egyik szerzője.
A kutatók példaképpen az 1825-ben komponált 13., B-dúr vonósnégyes (opus 130) záró Cavatina-tételét említik, amelyben egy ponton a hangnem hirtelen Cisz-dúrra vált, a ritmus pedig zavarodottságot sugall és azt az érzést kelti, mintha valakinek légszomja lenne. Ezt a részt Beethoven a "beklemmt" utasítással látta el, amelynek jelentése - szorítva, szorongatva, szívszorítón - a szívbetegségekre utaló mellkasi nyomásra is utalhat - írták a szerzők, akik szerint e részlet szívritmuszavarral való hasonlatossága félreérthetetlen.
További művek részleteiben is hasonló mintákat találtak: ezek közé tartozik a 31., Asz-dúr zongoraszonáta (opus 110), valamint a 26., Esz-dúr "Les adieux/Lebewohl" zongoraszonáta (opus 81a) nyitánya. Beethoven utóbbi művét Bécs 1809-es francia ostroma közben írta. A szívritmuszavar mellett a komponista számos egyéb feltételezhető betegségéről tudunk, köztük alkoholizmusáról, bél-, máj- és vesebetegségeiről, valamint a leggyakrabban emlegetett süketségéről, amelynek hatására még jobban érzékelhette szívverését - jegyzik meg a szerzők a Perspectives in Biology and Medicine című folyóiratban publikált tanulmányban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap