Fantasztikus videó készült az amphipoliszi sírról
2014. december 17. 12:05
Lélegzetelállító, minden részletre kiterjedő háromdimenziós animációt készítettek az eddigi kutatási eredmények alapján a rejtélyes amphipoliszi sírról, amelynek bejáratát idén augusztusban találták meg görög régészek.
Korábban
A videót az AncientAthens3d nevű görög stúdió készítette, amely a Görög Oktatási és Kulturális Minisztérium vezetésével folyó régészeti munkálatok eddigi eredményeit vette alapul. A Kasta-hegy teljes, minden részletre kiterjedő digitális rekonstrukcióján jól láthatók az augusztus óta intenzíven folyó feltárások során feltárt régészeti emlékek: a sír bejárata, a két kariatida, a két szfinx, valamint Perszephoné, Démétér és Zeusz lányának elrablását ábrázoló díszes mozaikpadló. (Az amphipoliszi feltárásokról itt, itt és itt írtunk bővebben.)
A görög régészek 2012-ben kezdték feltárni az Amphipoliszhoz közeli területet, és idén augusztusban találták meg a temetkezési hely bejáratát. A titokzatos sírhely a legnagyobb, amelyet eddig Görögországban találtak, feltárásán nyár vége óta dolgoznak nagy erőkkel. A kutatók eddig két szfinxet, egy ritka motívumú monumentális mozaikpadlót, egy ötméteres oroszlánszobrot és két kariatidát találtak. A sír keletkezési idejét az i.e. 4. század utolsó negyedére teszik a régészek, az eddigi leletek pedig arról tanúskodnak, hogy gazdája Nagy Sándor belső köreibe tartozó, fontos személy lehetett.
Az AncientAthens3d stúdió honlapja
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn 2024.05.04.