2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Rákosi börtöneiről nyílik kiállítás

2014. május 16. 15:49 MTI

A szegedi Csillagbörtönből származó bútorokkal berendezett cellabelső és a hetvenes években még használt bitófa is látható a hódmezővásárhelyi Emlékpontban a Rákosi-diktatúra börtöneit, internálótáborait bemutató kiállításon, amelyet szombattól láthat a közönség.

Kószó Péter alpolgármester a tárlatról rendezett csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy az Emlékpont időszaki kiállítása a börtönök világa mellett az érdeklődők elé tárja "mindazt a gyalázatot, amely a Rákosi Mátyás nevével fémjelzett diktatúrához társult". A szeptember közepéig látható tárlat - amely anyagát a tervek szerint az ország más városaiban, elsőként Szegeden is bemutatják - elsősorban a fiatalokkal ismerteti meg, milyen sötét fejezetei voltak a magyar történelemnek.

Vincze Gábor történész hangsúlyozta, hogy a börtönvilág akár a Rákosi-diktatúra metaforája is lehetne. Az ország minden részében kiépített internálótáborok már 1945-ben megteltek politikai okokból szabadságuktól megfosztottakkal, a népbíróságok pedig 1949-ig mintegy félszázezer vádlottat ítéltek börtönbüntetésre. A kiépülő kommunista diktatúra pedig újabb tízezreket küldött internálótáborba vagy börtönbe. 1948 és 1956 között ötszáz embert ítéltek halálra és végeztek ki, többségüket a fővárosban, de sokakat a szegedi Csillagbörtönben.

A szegedi Csillagbörtönben az 1970-es években még használt bitófa

A kiállítás középpontjában egy rekonstruált zárka található, részben eredeti, a szegedi Csillagbörtönből származó tárgyakkal, zárkaajtóval, asztallal és stokival. A Rákosi-diktatúrában politikai okokból kivégzettekre pedig egy eredeti bitófa emlékeztet, amelyet a hetvenes években még használtak.

A tárlat nemcsak az ötvenes évek büntetés-végrehajtásáról ad körképet, hanem felidézi azt is, ahogy Rákosi Mátyás a Csillagbörtönben raboskodott a harmincas években. Az előbb nyolc és fél évnyi, majd életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt kommunista vezető kivételesen jó elbánásban részesült a Csillagban. Zárkája egész nap nyitva volt, szabadon járkált írnoki helye és a cella között. Időnként a politikai foglyokkal párttaggyűlést tartott és frakciózás címén kizárta azokat, akik kifogásolni merték, hogy a többiektől eltérően a csomagját nem osztotta meg a rabtársai között. Feltűnően sok pénze volt és ügyvédje útján állandó kapcsolatban volt Moszkvában lévő rokonaival. Rákosi Mátyás 1940. október végén egy államközi megállapodás értelmében a Szovjetunióba távozhatott, majd 1945 januárjában tért vissza Magyarországra.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár