Híres személyek ellopott testrészei
2014. április 16. 16:07
Az elhunyt hírességek gyakran a haláluk után sem nyugodhattak békében, ugyanis a történelem során többször megesett, hogy maradványaikat, egy-egy testrészüket eltulajdonították korábbi híveik. Az ilyen esetekből válogattunk.
Korábban
Szent Miklós csontjai
A középkor évszázadaiban a szentek maradványai keresztény zarándokok ezreit vonzották, akik csodatevő képességekkel ruházták fel az ősi csontokat. Ám a zarándokok mellett a tolvajok is felfigyeltek a különleges értékű relikviákra, sőt az is megesett, hogy a szomszéd faluban helyet kapó ereklyét tulajdonították el a helyi földművesek, mondván, hogy az ő lakóhelyüknek, vagy állataiknak nagyobb szükségük van a nagy tiszteletben álló csontokra.
Szent Miklós jelenlegi nyughelye Bariban
Hasonló történt a már az életében legendává váló Szent Miklós maradványaival is, amelyek a püspök 343. december 6-án bekövetkezett halálát követően évszázadokig a kis-ázsiai Müra városában pihentek. A 11. század végén azonban a területet elfoglalták a szeldzsuk törökök, majd 1187-ben a dél-itáliai Bari lakói kalózokat (más krónikákban "privilegizált tengerészek" szerepelnek) béreltek fel, hogy ellopják a maradványokat. A küldetés sikerrel járt, Miklós tiszteletére bazilikát építettek, s ereklyéit Orbán pápa helyezte el a főoltáron. Ennek évfordulóját Bari városa minden esztendőben felvonulással és tűzijátékkal ünnepli meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap