Putyinhoz fordul segítségért Raoul Wallenberg családja
2014. január 27. 09:31 MTI
Raoul Wallenberg családja közvetlenül Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz fordul, hogy levélben kérjen tőle segítséget annak felderítésére, mi történt az 1945-ben eltűnt svéd diplomatával, aki magyar zsidók tízezreinek életét mentette meg a második világháború idején.
Korábban
Louise von Dardel, Raoul Wallenberg unokahúga Brüsszelbe utazik hétfőn, hogy átadjon egy levelet az orosz államfőnek, amelyben az orosz levéltárakban található, az ügy felderítéséhez elengedhetetlenül szükséges iratokhoz kér hozzáférést.
Wallenberg 1944-ben Svédország budapesti nagykövetségén dolgozott titkárként, és legalább 20 ezer zsidó életét mentette meg azzal, hogy svéd úti okmányokkal látta el őket, vagy egyéb módon menedéket biztosított nekik. Állítólag Wallenberg beszélte le a német tiszteket a budapesti zsidó gettó mintegy 70 ezer lakójának lemészárlásáról is.
A svéd diplomata 1945-ben tűnt el Budapesten, miután a bevonuló szovjet hadsereg fogságába esett. A szovjetek kezdetben tagadták, hogy Wallenberg náluk van, majd azt állították, hogy 1947. július 17-én szívinfarktus következtében a börtönben elhunyt. "Csakis Önön múlik ennek a hosszú kálváriának a befejezése. A cselekvéssel fontos jelzést adna a világnak arról, hogy az igazság diadalmaskodik, akkor is, ha ez időbe telik" - olvasható a Putyinnak címzett levélben.
A 63 éves Dardel asszony bizakodó a levél sorsát illetően: "Hetven év telt el azóta. Talán már nem éri meg (az orosz kormánynak), hogy továbbra is titokban tartsák a történteket". Néhány történész kétségbe vonja a Wallenberg eltűnésével kapcsolatos hivatalos magyarázatot, és úgy vélik, hogy a svéd diplomatát kivégezték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap