„Elfajzott” műremekek

Náci nem a modern művészetre

Az 1930-as években a német múzeumok teljesen egyedülálló és a maguk nemében páratlan gyűjteményekkel rendelkeztek. Kiállítótermeik falán olyan művészek alkotásai lógtak, mint Pablo Picasso, Salvador Dalí, Franz Marc, Emil Nolde, Otto Dix, Marc Chagall, Max Beckmann, Wassily Kandinsky vagy Ernst Ludwig Kirchner.

A nácik azonban a harmincas és a negyvenes években „elfajzottnak” (németül: entartete Kunst) bélyegezték meg azokat a műremekeket, amelyek esztétikájukat tekintve nem illettek a nemzetiszocialisták által propagált emberképbe. Elfajzottnak számítottak például az expresszionista, az impresszionista, a dadaista, a szürrealista és a kubista alkotások, illetve ezen stílusok művészei. A nemzetiszocialista rezsim szinte az egész modern művészetre nemet mondott, amelynek bölcsője egyébiránt sok esetben a weimari Németország volt. A hitleri állam a klasszikus görög és római művészetet tekintette követendő művészeti modellnek, azokat, amelyek szerinte még nem voltak „beszennyezve” a zsidó hatással.

Otto Dix Háborús nyomorékok című 1920-as műve a nácik szerint torzan ábrázolja a Nagy Háború hőseit, és megsérti őket - a látvány egyébként mindennapos volt a korabeli Berlinben

A náci időkben mindenekelőtt a súlyos betegségekben szenvedő, illetve fogyatékos embereket bélyegezték elfajzottaknak, később azonban mindezt kivetítették a kultúrára is, ezzel minősítve az általuk „dekadensnek” tartott művészet kisebbrendűségét. Elsősorban a német expresszionizmus képviselőit illették ezzel a jelzővel, akiknek absztrakt ábrázolásai gyökeresen ellentétesek voltak az „erős” ember náci ideáljával.

A fasiszta kulturális „rendészet” célkeresztjében volt egyebek között a német expresszionizmus kezdetét jelentő, Die Brücke nevű drezdai művészeti közösség, benne olyan kiemelkedő művészekkel, mint a már említett Ernst Ludwig Kirchner, Erich Heckle, Max Pechstein és Emil Nolde. Ugyancsak fő ellenségnek számított a weimari köztársaság idejében létrejött Bauhaus-iskola, képviselőik alkotásait nemes egyszerűséggel zsidónak és bolsevistának bélyegezték.

Jean Metzinger Csónakban című, sokáig Prágában kiállított, 1913-as képe szintén ellenérzéseket keltett a nácikban, így 1936-ban elkobozták, majd a müncheni kiállításon is helyet kapott, ma azonban senki sem ismeri hollétét.

Az 1933-1934-es időszakban, tehát Hitler uralmának kezdetén azonban még nem volt teljesen tiszta a kép, hogy mely stílusokat minősítenek elfajzottnak. Az expresszionizmus például eleinte megosztotta a pártot, mivel Joseph Goebbels és néhány párttag kiállt a művészeti irányzat erőteljes, vagyis erőt sugárzó alkotásai mellett. „Mi, nemzetiszocialisták nem vagyunk régimódiak, mi testesítjük meg az új modernitást, nem csupán a politikai és társadalmi kérdésekben, hanem magában a művészetben és a tudományokban is” – érvelt a propagandaminiszter. Keserű vita kerekedett a kérdésből, amelynek a végére Hitler tette a pontot, kijelentetve, hogy a Harmadik Birodalomban nincs helyük a modernista kísérletezéseknek.

1. Náci nem a modern művészetre
2. Igyekeztek pénzt csinálni belőle

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

9 945 ft 8 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

tavasz
Múlt-kor magazin 2017

• Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
• Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
• Szinyei Merse Pál: Majális
• Szacsal, Nopcsa-kastély
• Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
• A Közel-Kelet amazonjai 
• Cornelia, a Gracchusok anyja
• Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
• Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora