Hány maja élt Tikalban?
2013. július 2. 14:20
Egy ősi kukoricaföld maradványai segíthetik a kutatókat abban, hogy megállapítsák, hozzávetőleg hányan éltek egy időben a legendás maja település, Tikal területén.
Korábban
A piramisokkal „zsúfolt” guatemalai romváros, Tikal az egyik legnagyobb régészeti lelőhely Közép-Amerikában, s a legnagyobb a maja civilizáció által alapított városok közül. A hatalmas kiterjedésű városállamban már az i. e. 4. században emeltek monumentális épületeket, s a maja klasszikus korban, i.sz. 200 és 850 között élte virágkorát. Ezt követően már nem építettek több nagy műemléket, néhány nemesi palota leégett és a lakosság jelentősen megtizedelődött, majd a 10. század végére teljesen elhagyták.
Kutatók egy csoportja most újra visszatért a guatemalai dzsungel mélyén rejtőző városállam egykori területére, de ezúttal nem azért, hogy további kincseket tárjanak fel, hanem hogy a tikaliak mezőgazdálkodási tevékenységeinek fellelhető nyomaiból képet kapjanak a lakosság számáról.
A lakosság számarányára vonatkozó becslések széles skálán mozognak: a legvalószínűbb, hogy – bár nem elképzelhetetlen a 100 ezer fő sem – 30 és 60 ezer között mozoghatott Tikal lakosainak száma, de még ehhez is nagyon fejlett mezőgazdálkodási rendszerhez volt szükség – vélekednek a kutatók.
Chris Balzotti (Brigham Young University, BYU) és kollégái 185 földminta karbonizotópjában kukoricamaradványokat kerestek, majd műholdfelvételeket készítettek a területről, ahol egyébként a legtöbb kukoricát termesztették a maja városok közül. A régészek korábban úgy vélekedtek, hogy a maják a Tikalt körülvevő hegyek oldalában művelték meg a növényt, hasonlóan a régió ma élő lakosaihoz.
A BYU szakemberei viszont arra az eredményre jutottak, hogy a maják nem a magasan fekvő területeken termesztették a kukoricát, hanem a bajosnak nevezett lápok mellett, tehát jóval alacsonyabban. A kutatásból az is kiderült, hogy a maják emiatt az esőerdők egy részét kivágták, de volt, ahol a lombozat alatt tovább folyt a növénytermesztés.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap