1686-ból származó ágyúgolyót is találtak a Várbazárnál
2013. május 10. 17:02 MTI
A Budapesti Történeti Múzeum kőtárába szállítják azokat a török korból származó falmaradványokat, amelyek a Várkert Bazár területén zajló építkezéskor kerültek a felszínre - tájékoztatott pénteken a Várgondnokság Nonprofit Kft.
Korábban
A héten a Várkert Bazár területén zajló építkezés földmunkálatai közben összesen nyolc, a török korból származó helyiség alapfalai kerültek elő, amelyeket több periódusban építettek. A lelet részletes dokumentálása után a maradványokat a régészek szakszerűen elbontják és a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) kőtárába szállítják.
Az összegzés szerint a kötőanyag nélkül rakott kőfalak általában töredékes, bolygatott felületűek. A településrészlet egykori funkciója egyelőre ismeretlen, a régészek tűzhelyek nyomait is megtalálták. Az egykori külvárosi épületegyüttes pusztulását vélhetően Buda 1686-os visszafoglalása okozhatta, erre utalnak a falakban talált ágyúgolyók is. Az épületmaradványok a 19. század végén is roncsolódtak, amikor Ybl ezekre építtette rá a neoreneszánsz kert egyik díszét, az úgynevezett grottát.
A közlemény emlékeztetett arra, hogy a volt Ifjúsági Park bezárása óta eltelt csaknem 30 évben a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) a területen több alkalommal és helyszínen is végzett régészeti próbafeltárásokat és a szondázások alapján a szakemberek megállapították, hogy a területen régészeti jelenségek, objektumok találhatók, amelyeknek feltárása szükséges. Ennek ismeretében a projektgazda számolt a Várkert Bazár megújítása során előkerülő objektumok felbukkanásával.
A beruházás megkezdését követően a Budapesti Történeti Múzeum további próbafeltárásokat végzett, amellyel szűkítette a régészeti érintettséggel rendelkező területeket. A korabeli ábrázolások és feltárások alapján lehetett tudni, hogy a területen a török korban épületek álltak. A megfelelő vizsgálatok elvégzése után a szakmai hatóság azt a határozatot hozta, hogy engedélyezi a helyben található elemek bontását. Az elemeknek megtörtént a nagy felbontású 3D lézerszkenneres felmérése és fotódokumentáció is készült. Ezután a BTM munkatársai megkezdték az előre, egyenként megjelölt kőanyag szakszerű bontását és azoknak a múzeum kőtárába való szállítását.
A Várgondnokság közleménye kiemelte, hogy ez a módszer a leletmentés elfogadott, gyakran alkalmazott módja, így nincs szó a falmaradványok megsemmisítéséről, "ledózerolásáról", amelyre korábban internetes források utaltak. A kőtárba kerülő anyagon a jövőben tudományos munka végezhető. A közlemény kitér arra is, hogy a török kori műhelyekkel kapcsolatos régészeti tevékenység a beruházás menetében nem okoz olyan időbeli késedelmet, amely a projekt megvalósítását veszélyeztetné.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Holokauszttúlélők rajzait tekintheti meg a közönség a Magyar Nemzeti Galériában
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Csak a rendszerváltás után lett elismert Kertész Imre írói munkássága
- Szinte egész életét a humanitárius tevékenységnek szentelte id. Antall József
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Kiállítást nyitnak a volt jugoszláv országok az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap