2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Sokkolóbb volt a holokauszt, mint gondoltuk

2013. március 8. 12:08

Tizenhárom évvel ezelőtt kezdte meg az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeuma a náci gettók, munkatáborok és koncentrációs táborok dokumentálását. Az eredmény sokkal sokkolóbb, mint arra a holokausztkutatók számítottak.

42500

Az amerikai kutatók összesen 42 500 gettót és tábort katalogizáltak szerte Európában, a németek által meghódított Franciaországtól a szintén náci irányítás alatt álló orosz területekig bezárólag az 1933 és 1945 közötti időszakból. A számok annyira megdöbbentőek voltak, hogy még a történészek sem akartak hinni a fülüknek, amikor a washingtoni Német Történeti Intézet munkatársai a januári fórumon közzétették kutatásuk eredményét. „A számok sokkal magasabbak, mint eddig gondoltuk” – mondta Hartmut Berghoff, az intézet igazgatója.

A kutatás során górcső alá vett táborok nemcsak a halálgyárakat foglalták magukba, hanem a több ezer kényszermunkatábort, fogolytábort, azokat a cinikusan „gyógyközpontoknak” is nevezett helyszíneket, ahol a terhes nőket abortuszra vagy megszületett gyermekeik megölésére kényszerítették, illetve azokat a bordélyházakat, ahol az elfogott nők a náci katonák szexuális éhségét voltak hivatottak csillapítani.

Zsidó gettók Kelet-Európában

A köztudatban ma Auschwitz és még egy maroknyi koncentrációs tábor szimbolizálja a náci gyilkoló gépezetet, esetleg még az a néhány városi gettó, ahova a németek a zsidó családokat költöztették, például a varsói, ahol 1943-ban véres felkelés tört ki. Ám ezek a hírhedt helyszínek még mindig csak töredéke a teljes hálózatnak, tudhatjuk meg az amerikai kutatásból, amely egy térképet is közzétett az Európában (főként Németország és Lengyelország területén) egykor fellelhető náci táborokról.

A projekt vezetői, Geoffrey Megargee és Martin Dean 15 és 20 millió közé teszik azon áldozatok számát, akik a nácik valamely táborában vesztették életüket. Az ötkötetesre tervezett sorozatból eddig kettő jelent meg, a munka befejezését 2025-re várják az amerikai kutatók.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár