2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Martonyi: megfelelő történelmi kutatásnak kell feltárnia Horthy hibáit

2012. szeptember 12. 18:13 MTI

Martonyi János szerint a kormánynak nem áll szándékában Horthy Miklós rehabilitálása, ehhez sem a szándék, sem az alap nincs meg; megfelelő történeti kutatásnak kell megmutatnia, milyen helyes vagy helytelen lépéseket tett, illetve hibákat követett el a kormányzó.

A külügyminiszter az Amerikai Zsidó Bizottságnak írt levelében, azt is hangsúlyozta, hogy a magyarok feltétel nélkül elkötelezettek a kisebbségek védelme mellett, a gyűlölet-bűncselekmények törvényi szabályozása a világon az egyik legszigorúbb, és a Velencei Bizottság nemrégiben állapította meg, hogy a kisebbségek jogairól rendelkező magyar jogszabály a lehető legteljesebb védelmet nyújtja, amelyet a nemzetközi szerződések előirányoznak. Ezt az elkötelezettséget az is indokolja, hogy több mint kétmillió magyar él a szomszédos országokban, és tőlük a 20. század nagyobb részében megtagadták az alapvető jogokat - emlékeztetett.

A Népszabadság hétfői számában számolt be arról, hogy az Amerikai Zsidó Bizottság, a B'nai B'rith zsidó szervezet és az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeumának Felsőfokú Holokausztkutató Központja korábban levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, kifogásolva a magyarországi Horthy-emlékműveket. A levélre Martonyi János július 18-án válaszolt. Úgy fogalmazott, a kisebbségek védelme a holokauszt tanulságai miatt is fontos minden magyar demokratikus erőnek. A szabadságszerető emberek, akik világszerte az elnyomás ellen küzdenek, számíthatnak a magyarok támogatására - hangsúlyozta.

A Horthy-emlékművekkel kapcsolatban kiemelte, az egykor kormányzó megítéléséről ma sincs konszenzus. Az igazán alapos kutatások és a nyilvános viták Magyarország 20. századi történelméről csak a rendszerváltozás után indulhattak meg, ezért nem meglepő, hogy máig nincs egyetértés a történelmi személyiségekről - mutatott rá. A külügyminiszter mindazonáltal hangsúlyozta: a kormánynak nem áll szándékában Horthy Miklós rehabilitálása. Kifejtette, azokban az országokban, amelyek nem tartoztak a szovjet blokkba, már évtizedekkel korábban elkezdődhettek a viták saját történelmükről, ettől függetlenül a diszkrimináció és a rasszizmus minden formája elleni harcnak minden országban egyaránt fontosnak kell lennie.

Martonyi János szerint a kormány "történelmi küldetése" a szélsőjobboldali mozgalmak megerősödésének megakadályozása, ami óriási feladat. "A szélsőségesek a közös ellenségeink" - emelte ki. Hozzátette: minden olyan állítás, amely szerint a kormány elnézi a szélsőjobboldali pártok akcióit vagy valamilyen módon rehabilitálni akarja a vitatott történelmi alakokat, hamis, sőt rosszindulatú. A kormány minden alkotmányos és törvényi eszközt igénybe vesz a szélsőségek elleni harchoz. Ez hosszadalmas folyamat, de az első eredmények már láthatók: a Magyar Gárda eltűnt az utcákról - közölte. Megjegyezte, a kormány rendszeresen egyeztet a kisebbségekkel.

Paul Shapiro, az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeuma Felsőfokú Holokausztkutató Központjának igazgatója a Népszabadságnak úgy nyilatkozott, levelükben azt kérték, hogy a kormány állítsa le a Horthy-emlékműavatásokat, ezzel kapcsolatban konkrét lépésekre várnak. A már felavatott emlékműveket el kell távolítani - jelentette ki. Hozzáfűzte, a kormánynak lehetősége lenne stabil parlamenti többségére építve törvényt elfogadtatni arról, hogy "a holokauszt időszakának gyilkosainak ne állíthassanak emlékművet". Véleménye szerint a külügyminiszter válaszlevelének legaggasztóbb, egyben legreménykeltőbb része az, ahol Horthy Miklós ellentmondásos megítélésére utal. Ha ez valóban így van, akkor egy nemzetközi történészbizottságnak kellene megvizsgálnia a magyar holokauszt történetét - javasolta.

Az egykori kormányzóról azt mondta, a náci Németország szövetségesévé tette Magyarországot, hogy területeket szerezzen vissza a szomszédos államoktól. Szerepet játszott Európa destabilizálásában, zsidók lemészárlásában 1941-1942-ben, még jóval Magyarország náci megszállását megelőzően - közölte.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár