A genetika írhatja át Skócia történelmét
2012. augusztus 16. 14:32
A skót genetikailag a világ egyik legváltozatosabb népe - állítja egy új könyv, amely a hagyományos nézetekre rácáfolva nyugat-afrikai, ázsiai és szibériai ősöket feltételez.
Korábban
A skót, amelyről sokáig azt hitték, hogy etnikailag főleg skótokból, keltákból, írekből és vikingekből áll, valójában az egyik legváltozatosabb nemzet a világon – állítja Alistair Moffat, aki szerint a skótok DNS-ének feltérképezése és az eredmények az egész ország történetét átírhatják.
„A magyarázat egyszerű” – kezdte okfejtését a szakember. „A kontinens szélén helyezkedünk el, az emberek pedig északnyugati irányba vándoroltak, s már nem mentek tovább. Összegyűjtöttük őket” – fogalmazott Moffat.
Moffat és kollégái kutatásuk során arra a megállapításra jutottak, hogy a skótokban nyugat-afrikai, arab, délkelet-ázsiai és szibériai vér csordogál. „A nyugat-afrikai származás a 18. században gyökerezik, ezért minden bizonnyal a rabszolgakereskedelemmel hozható összefüggésbe” – olvasható az edinburghi nemzetközi könyvfesztiválra megjelent The Scots: A Genetic Journey című könyvben.
A genetikus azt is elmondta, hogy minden skót férfiban van egy százaléknyi berber is. Ezt rejtélynek tartja, de úgy vélekedik, hogy a középkori córdobai kalifátusból érkező emberek penetrációja nagy méreteket öltött. A kutatók a római kori illír-vonalra is egyértelmű magyarázatot találtak: a skót síkságot ugyanis az ókorban a rómaiak foglalták el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.