Egy 14 darab magyar várost ábrázoló, kora újkori színezésű rézmetszeteket magában foglaló hollandiai anyagról beszélgettünk Lázár Tibor térkép- és hungarika gyűjtővel. Az UNESCO által 2004-ben a világörökség részévé nyilvánított osztrák gyűjteményhez stílusjegyeiben illeszkedő magyar vonatkozású városképek mindezidáig ismeretlenek voltak a szakirodalom, a műgyüjtők és a nagyközönség számára. A beszélgetés során olyan nevek kerülnek elő, mint Anna Beek, a csak keveseknek, ám méregdrágán dolgozó illuminátor és térképkiadó, a gyűjtemény „megrendelője”, Laurens van der Hem, a jól prosperáló hágai ügyvéd vagy a híres, firenzei Medici család elől a gyűjteményt elhalászó Savoyai Jenő herceg, a törökverő hadvezér. A szakemberek leghőbb célja, hogy az eddig még publikálatlan hungarikum végleg magyar földre kerülhessen.

Hol találkozott a „térképgyüjtéssel” mint témával először?
Gyermekkoromban csapágygolyókat, képregényeket és sörös dobozokat gyűjtögettem. Emlékszem, volt egy asztalfiókom, amit teleraktam mindenféle „kincsekkel”, amiket édesanyám főként kacatoknak vélt, egy kivételtől eltekintve, a könyveimtől. Édesapám volt az, aki a régiségek világába átvezetett. Valószínüleg neki és törődésüknek köszönhető, hogy ma is igen nagyra tartom azt az emberi munkát, erőfeszítést, alkotói készséget és aprólékos precizitást, amit ezek a tárgyak képviselnek és megszemélyesítenek. Legyen szó akár egy bútor vagy rézmetszet elkészítéséről vagy ezen metszetek egyedi színezéséről, illuminálásáról. Ezt az érzést csak tovább erősítette bennem a nagyszüleimtől örökölt, önmagában is figyelemre méltónak mondható térkép-, metszet- és könyvgyüjtemény. Valamikor a 90-es évek közepe táján érett meg bennem a gondolat, hogy én is elkezdek térképeket vásárolni és gyűjteni a már meglévőkhöz.

Akkor most szakmának vagy hobbinak tekinti mindezt?
Ha azt mondanám, ez a szakmám, akkor önmagammal szemben is ellentmondásba kerülnék. Viszont az is tény: ez ma már több mint hobbim. Kifejezetten olyan darabokat keresek itthon és külföldön, amik a magyar kultúrtörténeti hagyaték részei. Olyanokat, amelyek akár kiállásukban, akár ritkaságukban, akár tartalmukban olyasmit képviselnek, ami egyedi, de legalábbis ritkán előforduló. Szívesen lennék pici fogaskerék ebben a „nagy szerkezetben”, hogy egy-egy magyar darab vagy gyűjtemény a világ bármely sarkából hazakerülhessen.

Ennek a hungarica gyűjteménynek is itthon lenne a helye.
Igen. Ez az anyag eddig sehol nem jelent meg Magyarországon, miként tudomásunk szerint külföldön sem. Ennek egyik legfőbb oka, hogy generációkon keresztül magángyüjteményben gyönyörködtette tulajdonosait. 14 darab kora újkori színezésű rézmetszetről van szó, amelyek XVI-XVII. századi magyar városokat ábrázolnak: Pápa, Visegrád, Petrina, Sáros, Törökszentmiklós, Palánka, Szolnok, Esztergom és Párkány, Kolozsvár. Komárom például kétféle látképpel szerepel, de látható még Tata, Eger és egy budai 1686-os ostromkép is. Önmagában az alapmetszetek nem számítanak különlegesen ritka daraboknak. Unikalitásuk abban rejlik, hogy épp ezen művész munkájaként, ilyen kidolgozással, ilyen formában és ebben az anyagban kerültek elő.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2012. nyár számában olvasható.