Sör és Vietnam
2012. március 12. 11:19
Az ausztrál katonák körében a legnagyobb problémát a túlzó sörfogyasztás jelentette az 1962 és 1972 közötti fegyveres szerepvállalás idején, ittas katonák három felettesüket is megölték.
Korábban
Egy nemrégiben napvilágot látott jelentés szerint az ausztrál katonák a konfliktus utolsó napjaiban napi akár öt doboz sört is elfogyaszthattak. Az ausztrál parancsnokok ezt nem tartották akkorra problémának, szerintük a sör kisebb ártalommal jár, mint az amerikai társaik körében dívó heroin- és marihuánafogyasztás – derült ki az ausztrál hadsereg történetét feldolgozó könyv utolsó, harmadik kötetéből (Fighting to the Finish).
A kötet társszerzője, Ashley Ekins hadtörténész tájékoztatása szerint néhány parancsnok úgy gondolta: inkább engedik a katonáknak az alkoholfogyasztást, a tiltás ugyanis a visszájára fordulhat. Ugyan a műveletek során szigorúan tiltották az ivászatot, a Nui Dat-i és Vung Tau-i táborukba visszaérve kedvükre tivornyázhattak a megfáradt a katonák.
Mindhárom esetben, amikor egy ausztrál közkatona megölte felettesét, nagy szerepe volt az alkoholnak – írja a könyv. Egyszer 1969-ben egy hadnagy szakította volna félbe a katonák között rendezett mulatságot, mikor egyikőjük gránátot hajított a sátrára; egy tiszt viszont olyan részeg volt, hogy hiába aludt ugyanabban a sátorban, nem ébredt fel a robbanásra.
A feljegyzések tanúsága szerint fél év alatt – 1969 novemberéig – 7,5 millió doboz sört szállítottak a konyhákra, ami 7500 ausztrál katonával számolva átlagosan napi öt-hat doboz sört jelentett fejenként. Több olyan parancsnokról is tudni, aki megpróbálta valahogyan visszaszorítani a katonák közötti mértéktelen alkoholfogyasztást, de miután bevezették a napi két doboz fejadagot, a bevetésről visszaérkezők együltőben megitták a felhalmozott készleteket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap